Puccskísérlet történt Mauritániában

Vágólapra másolva!
Alig egy évvel a választások után puccskísérlet történt az Afrika észak-nyugati részén fekvő Mauritániában. Az elnöki testőrgárda elfogta az államfőt, a kormányfőt és a védelmi minisztert. Feltehetően a gárda leváltott vezetői szervezték az akciót.
Vágólapra másolva!

Mauritániában szerdán puccskísérlet történt, az elnöki testőrgárda elfogta az államfőt, kormányfőt és a védelmi minisztert. A hadsereg megszállta az elnöki palotát és körbevett egy állami épületet a fővárosban, Nouakchottban - jelentette az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió. A hadsereg azt követően fogta gyűrűbe az állami tévé épületét, hogy az államfő menesztett két főtisztet, egyikük az elnöki testőrség parancsnoka volt.

Szidi Ould Sejk Abdallahi elnök elhurcolásáról lánya számolt be. Abdallahit tavaly választották elnökké, ezt megelőzően két évig egy a hatalmat puccsal megszerző katonai bizottság irányította az Afrika észak-nyugati részén fekvő országot. Abdallahi májusban már leváltott egy kormányt, amely nem volt képes megfelelően kezelni az élelmiszerár-emelkedés okozta gondokat. Az újabb kormány sem húzta sokáig, a múlt hónapban lemondott, miután bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek ellene.

A legújabb kormányból már hiányzik a korábbiakban részt vevő ellenzéki Haladási Erők Szövetsége, és az iszlám Tavasszul párt.

Mauritánia 1960-ban lett független Franciaországtól, első elnöke Moktar Ould Daddah egypártrendszere 1978-ban vértelen puccsal ért véget. Daddah a Nyugat-Szahara déli részéért folytatott háborúba bukott bele. Az 1978-ast számos további puccs követte. Az első szabadnak és nyíltnak tekintett választásokat 2001-ben tartották, de 2005-ben újabb puccs következett.

Az országot irányító katonai bizottság 2007-re teremtette meg a körülményeket egy újabb parlamenti- és elnökválasztásra. Ekkor választottak első alkalomal közvetlenül elnököt. A nyertes egy függetlenként induló, korábban több alkalommal miniszterként szolgáló, majd többek között korrupció miatt leváltott, a köztes időt külföldi cégek tanácsadójaként szolgáló közgazdász, Szidi Ould Sejk Abdallahi lett.