Ölre ment a medvével Grúzia - cikkgyűjtemény

Vágólapra másolva!
Grúzia augusztus 7-én megtámadta a déloszét szakadárokat, de hamar Oroszországgal találta szemben magát. Az [origo] cikkei a grúz-orosz háborúról.
Vágólapra másolva!

Megkezdték a kivonulást Grúziából az oroszok
Hétfőn Oroszország megkezdte csapatainak kivonását a grúz területekről. Továbbra sem dőlt el ugyanakkor, hogy Grúzia két szakadár tartományában maradnak-e az orosz katonák, Moszkva szerint joguk van csapatokat állomásoztatni a területek körüli ütközőzónában. A déloszét elnök közben felmentette a kormányt, és rendkívüli állapotot vezetett be.

Cáfolják az oroszok a csapatkivonást
Mégsem vonulnak ki az oroszok Grúziából, az orosz védelmi tárca cáfolta a korábbi erről szóló híreket. A grúzok szerint csak az erők átcsoportosításáról van szó. Az abházok elfoglaltak 13 grúz falut és egy vízierőművet, Azerbajdzsán pedig leállította vasúti olajszállítmányait, mivel szombaton az oroszok felrobbantotak egy vasúti hidat. A hídrobbantás miatt számos tehervagon és sok ezer örmény turista is Grúziában rekedt.

Aláírta a grúz tűzszünetet Medvegyev
Oroszország aláírta a tűzszünetet Grúziával. Ehhez képest még mindig orosz katonákat láttak nyugat felé nyomulni Goriból, amelyet továbbra is ellenőrzésük alatt tartanak. A grúzok szerint felrobbantottak egy vasúti hidat is, amit Moszkva cáfol. Az oroszok több más grúz várost sem engedtek még ki a kezükből, a tűzszünetben vállalt kivonulás úgy tűnik, még messze van.

Orvlövészek járják a feldúlt grúz várost
Egy orosz miniszter szerint Dél-Oszétiában lassan visszatér az élet a régi kerékvágásba, van áram, kenyér, és hamarosan a víz- és gázellátás is helyreáll. A Grúzia elleni orosz támadások egyik fő célpontjában, Goriban azonban továbbra sincs nyugalom - bár az orosz erők kivonultak, a városban orvlövészek garázdálkodnak.

Fürtös bombákat is bevetettek Grúziában az oroszok
Az orosz légierő fürtös bombákat is bevetett a Grúzia elleni légitámadások során - állítja a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet. Ezek a bombák sokáig veszélyt jelentenek, mivel egy részük nem robban fel a becsapódáskor. Épp ezért alkalmazásukat tiltja az államok többsége. A HRW túlélők, orvosok és katonák beszmolóira, valamint egy videófelvételre hivatkozik.

Akadozik az oroszok kivonulása Grúziából
Csütörtök reggel megkezdte Gori kiürítését az orosz hadsereg, ám grúz források szerint később visszatértek. Ugyancsak visszatértek a fekete-tengeri Poti kikötővárosba is, ahonnan korábban távoztak. A grúzok szerint az oroszok elkezdték lerombolni a két települést.

Hiába szidják, nem vétett Grúziában Oroszország
Bár több éles bírálatot kapott Oroszország Grúziában indított hadműveletei miatt, semmi olyat nem tett, ami sértené a nemzetközi jogot. Az agresszor egyértelműen Grúzia volt: a saját határain belül indított katonai akcióval több nemzetközi szerződést megsértett. Ha az orosz hadsereg önmérsékletet tanusít, akkor még grúziai jelenléte sem kifogásolható.

Továbbra is támadják Grúziát az interneten
Az orosz hadsereg már beszüntette a támadást, de az orosz hackerek továbbra is igyekeznek megbénítani a fontosabb grúz webszájtokat, amelyek egy részét már Amerikába menekítették.

Szavakban folytatódik a grúz-orosz konfliktus
Egymást vádolják népirtással, és nemzetközi bíróságra készül Moszkva és Tbiliszi is a Dél-Oszétiában kirobbant háború miatt. A felek kedden fegyverszünetet kötöttek, de a béke még messze van. Grúzia máris a megállapodás megsértésével vádolja Moszkvát orosz csapatmozgások miatt. Egy cseh lap Grúziába irányuló fegyverszállítmányokról ír. A Právo szerint a grúz hadsereg Magyarországtól is kapott páncélozott szállítójárműveket. A magyar illetékesek ezt tagadják.

Grúzián múlhat az EU energiaellátása
Grúzia esetleges összeomlása után az EU kiszolgáltatottá válhat az orosz Gazpromnak, a világ legnagyobb gázipari vállalatának. A transzszibériai vasúthálózat konkurens nélkül bonyolíthatja majd az eurázsiai szárazföldi kereskedelmet és egy fontos, Oroszországot elkerülő olajvezetékre is ráteheti a kezét a Kreml.

A grúz-orosz háború napról napra
Augusztus 8-án éjjel grúz csapatok támadtak az oroszbarát szakadár Dél-Oszétiára. A déloszét lázadók mellett hamar beavatkoztak az orosz csapatok, Grúzia másnapra már Oroszországgal találta szemben magát. Események napról napra.

Ismét grúz várost bombázott az orosz légierő
Kedden ismét a Dél-Oszétiához legközelebbi grúz várost, Gorit támadták orosz repülőgépek, számos civil megsérült. A grúz erőket a főváros, Tbiliszi köré vonták vissza, amelyet sikerült elszigetelni az oroszoknak több fontos híd és út elfoglalásával. A helyzet egyre súlyosabb Abháziában is, ezért a grúz hadsereg gyakorlatilag két tűz közé szorult. George Bush a korábbinál keményebb hangnemben szólította fel Moszkvát a grúziai hadműveletek befejezésére.

Elmenekült Grúziából a bajnokcsapat edzője
Elmenekült Grúziából Rainer Zobel, a bajnoki címvédő Dinamo Tbiliszi labdarúgócsapatának német vezetőedzője. A tréner a klub hat külföldi futballistájával együtt kalandos körülmények között hagyta el a háborús övezetet.

Az interneten is zajlik az orosz-grúz összecsapás
A nagyszabású orosz katonai akció mellett az interneten is támadás indult Grúzia ellen: megbénították a kormányzati weboldalakat, és az oroszok ellenőrzésük alá vonták a grúz internet-forgalmat. A kiberhadviselés mára, úgy tűnik, a fegyveres konfliktus kötelező kísérő elemévé vált, de az továbbra sem egyértelmű, hogy ki és pontosan miért indította a virtuális offenzívát.

"Pokoli a helyzet" - beszámolók a dél-oszétiai háborúról
Lerombolt városi kórház, porig égett házak, gránátokkal berobbantott pincék, élelem- és vízhiány - szólnak a túlélők beszámolói arról, mi történt Chinvaliban, miután a grúz hadsereg pénteken támadást indított a déloszét főváros ellen. A grúz fővárosban vasárnap még nyugodt volt a helyzet, de sokan halálra rémültek attól, hogy összeakaszkodott Oroszországgal Tbiliszi.

Forrás: [origo]

Nincs grúz veszélyben a Nabucco
A Nabucco gázvezeték előkészítésére és tervére nincs közvetlen hatása a grúziai harcoknak, amelyben az energetikai infrastruktúra is részben sérül - mondta Bayer Mihály, a Nabucco-nagykövete.

Az orosz-grúz háború gyengíti a rubelt
Gyengült a rubel az euróból és a dollárból álló devizakosárhoz képest, és közel két éve legalacsonyabb szintre süllyedtek a moszkvai értéktőzsdék irányadó mutatói az Oroszország és Grúzia közötti katonai konfliktus hatására elbizonytalanodott befektetők eladásai miatt.

A hackerek is megtámadták Grúziát
A dél-oszétiai fegyveres konfliktust más eszközökkel az interneten is vívják: a hétvégén hackerek támadták meg a grúz külügyminisztérium honlapját, és Grúziában nem olvashatók a .ru doménnévvel működő szájtok.

Grúziai nagyvárost foglaltak el az oroszok
Miközben Abháziánál 40 kilométer mélyen nyomultak be grúz területre, Dél-Oszétiánál elfoglalták Gorit, a határhoz legközelebb eső grúz nagyvárost az orosz csapatok. Úgy tűnik, az elvetélt vasárnap esti grúz tűzszüneti kezdeményezés után az EU közvetítésével sem sikerül leállítani a harcokat. Az USA is a harc abbahagyását igyekszik elérni, de nem zárták ki, hogy katonai segítséget nyújtsanak Grúziának. Az orosz titkosszolgálat szerint a vérontásért az amerikaiak is felelősek.

Orosz és grúz lövész ölelkezett
Összeölelkezett az ezüstérmes orosz és a bronzérmes grúz sportlövő a női légpisztolyosok versenye után a pekingi olimpián. Az első helyet a kínai Kuo Ven-csün szerezte meg.

Grúzia fegyverszünetet ajánl Oroszországnak
Grúzia tűzszünetet rendelt el haderejének és a tárgyalások megkezdését ajánlotta Oroszországnak a háborús cselekmények beszüntetéséről. Korábbi hírek szerint vasárnapra kivonta csapatait Grúzia a szeparatista Dél-Oszétiából. A grúz kormányszóvivő szerint a lépés nem jelent katonai vereséget, arra a nagyszámú civil áldozatok miatt volt szükség. Oroszország ezzel szemben azt állítja, a grúzok csak a tartomány fővárosából vonultak ki. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő arról beszélt, hogy a grúz hadsereg népirtást követett el az oszét nép ellen. Grúzia szerint az orosz erők vasárnap hadműveletet indítottak a másik grúz szeparatista tartományban, Abháziában is. A térségben megkezdődött a lakosság evakuálása. Az orosz erők továbbra is grúz célpontokat bombáznak.

Forrás: EPA

Grúzia nem lép vissza az olimpiától
A grúz államfő "az ország érdekében" úgy döntött, hogy sportolóik továbbra is szerepeljenek a pekingi játékokon.

Az olimpián is szembekerülnek oroszok és grúzok
Éppen az olimpiai nyitónapján robbant ki a grúz-orosz konfliktus, pedig az olimpiához kötődő évszázados eszme minden háborúskodás felfüggesztését írja elő a játékok idejére. Ororszország és Grúzia a sportban is szembetalálhatja magát: a Sports Illustrated esélylatolgatása szerint 66 kilós, férfi szabadfogású birkózásban az oroszok és a grúzok is jó eséllyel indulnak.

"Ideges mindenki, de nincs pánik" - szemtanú beszámolója Grúziából
Sok a katona az utcán, az emberek idegesek, de nem pánikolnak, és egyelőre működnek a közszolgáltatások - így jellemezte az helyzetet az [origo]-nak egy grúz újságíró, aki Goriban tartózkodik, ahol az oroszok katonai célpontokat és lakóházakat bombáztak le. Forrásunk járt a lebombázott utcában, ahol beszámolója szerint öt-hat emeletes házakat ért támadás. A BBC tudósítója drámaibb képet festett Goriról, szerinte még a katonák is menedéket keresve futottak az utcákon.

Grúziát, Moszkvát és a Nyugatot is hibáztatja a nemzetközi sajtó
Grúzia elnöke elszámította magát, mikor kirobbantotta a mostanra háborúvá fajult kaukázusi konfliktust - erről írt a a párizsi Le Figaro és a lengyel Gazeta Wyborcza is. A The Times a Dél-Oszétiában kirobbant harcok kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Moszkva még mindig saját befolyási övezetének tekinti Grúziát. A bécsi Der Standard szerint a posztszovjet imperializmus visszaszorítása a tét.

Nemzetközi küldöttség békítené a feleket Dél-Oszétiában
Szombaton beállt a hadiállapot Grúziában, miután a parlament jóváhagyta az elnök erre vonatkozó rendeletét. Az orosz légierő grúz városokat, katonai támaszpontokat bombázott, ezután a grúz elnök szombat koradélután azonnali tűzszünetet kért. George Bush a bombázások leállítására szólította fel Moszkvát, az orosz NATO-nagykövet szerint azonban csak a békét őrzik. Több nemzetközi szervezet közös küldöttsége már a helyszínre tart, hogy kieszközöljék a harcok beszüntetését az 1992 óta Moszkva-barát szakadárok által irányított Dél-Oszétiában.

Forrás: EPA

Stratégiailag fontos Dél-Oszétia az oroszoknak
Dél-Oszétia elhelyezkedése miatt stratégiai fontosságú - mondják biztonságpolitikai elemzők a kaukázusi konfliktus hátteréről. A grúz elnökkel személyesen jó viszonyban lévő egykori magyar NATO-nagykövet, Gyarmati István azt mondta az [origo]-nak, hogy a déloszét szakadárokkal szemben nagy a grúz hadsereg fölénye, úgyhogy az a kérdés, mennyi erősítést küldenek az oroszok.

Összeesett az orosz tőzsde
Hét százalékkal esett az orosz tőzsde pénteken. Mindez a grúz konfliktusra, az olaj áresésére és az olajcégek elleni monopóliumellenes vizsgálatokra vezethető vissza.

Harcolnak a grúzok az oroszokkal Dél-Oszétiában
Orosz és grúz csapatok harcolnak a Grúziához tartozó, de régóta szakadárok ellenőrzése alatt álló Dél-Oszétiában. Az orosz tankok az után vonultak be a déloszét fővárosba, hogy éjszaka a grúz hadsereg támadást indított a Dél-Oszétiát irányító lázadók ellen. Orosz jelentések szerint több mint tíz békefenntartójuk halt meg a harcokban. Déloszét részről 1400 halálos áldozatról tudósítanak.

A grúz elnök leállította a dél-oszétiai harcokat
Mihail Szaakasvili grúz elnök utasította csütörtökön a Dél-Oszétiában harcoló grúz erőket harci cselekményeik leállítására.

A déloszét elnök válaszcsapással fenyegeti Grúziát
Kemény válaszcsapással fenyegette meg Grúziát péntek este Eduard Kokojti déloszét elnök, miután grúz területről katonai támadás érte szakadár köztársaságát. Grúzia felől egyszerre több térségben is orvlövésztámadás érte péntek este a déloszét belügyi alakulatok állásait.