A puccsisták mellé ált a mauritániai parlament

Vágólapra másolva!
Nyilatkozatban támogatja a múlt hétan katonai puccsot végrehajtókat a mauritániai parlamenti képviselők többsége. Egyúttal kérik a nemzetközi közösséget: ismerje el a katonai juntát legitimnek.
Vágólapra másolva!

A mauritániai parlament képviselőinek több mint kétharmada nyilatkozatot írt alá a múlt héten végrehajtott államcsíny támogatásáról, egyúttal arra kérték a nemzetközi közösséget, hogy ismerje el a hatalomra került új katonai juntát az ország legitim kormányaként. "Mauritánia törvényhozói támogatják a változást, amely a mauritániai nép érdekében történt" - állt a szerdán aláírt dokumentumban.

Az országban augusztus 6-án történt vértelen puccs, amelynek során az elnöki testőrgárda előzőleg menesztett parancsnoka vezetésével őrizetbe vették Szidi Mohamed Uld Sejk Abdallahit, az ország első demokratikusan megválasztott elnökét, valamint Jahíja Uld Ahmed Uagfa kormányfőt. A nyilatkozatban felszólították az Európai Uniót, az Afrikai Uniót, az Arab Ligát és az Egyesült Államokat, hogy segítse elő "a junta által kezdeményezett demokratikus átmenetet".

A keményvonalas iszlám párt, illetve egy baloldali csoport képviselői nem írták alá a támogató nyilatkozatot. Mindkét politikai erő több posztot is birtokolt az előző kormányban.

A nemzetközi közösség korábban élesen elítélte az államcsínyt. Az Afrikai Unió és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár követelte az alkotmányos rend és a törvényesség helyreállítását az országban, az Európai Bizottság pedig kilátásba helyezte a nyugat-afrikai országnak szánt segélyprogram felfüggesztését is a puccs miatt.