Újabb tiniket késeltek meg Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
Újabb tizenéves fiatalt késeltek meg egy utcai verekedésben Dél-Londonban a hét végén. Manchesterben egy házibulin szúrtak hátba egy 16 éves fiút.
Vágólapra másolva!

A 17 éves fiatalembert egyetlen késszúrással sebezték halálra London déli, Croydon nevű negyedében, ahol hat-nyolc ember között robbant ki utcai verekedés - jelentette be vasárnap a rendőrség. A verekedésben senki más nem sérült meg. Az áldozat személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, csak annyit közöltek róla, hogy egy helyi lakos, az ottani Srí Lanka-i tamil közösség tagja.

Ő a huszonharmadik tizenéves, akit halálra késeltek vagy lelőttek idén a brit fővárosban - jelentette a BBC rádió.

Tavaly egész évben 26 tizenévest késeltek halálra Londonban. Boris Johnson, London közelmúltban megválasztott konzervatív polgármestere alig egy hónapja kérte a brit kormányt arra, hozzanak sürgős intézkedéseket, amelyekkel hatékonyan meg lehet fékezni a késeléses erőszakhullámot. Johnson már választási programjában meghirdette kézi fémérzékelők és biztonsági beléptető kapuk meghonosítását a londoni metró- és vasútállomásokon, elsősorban a kések kiszűrésére.