Tíz francia katonát öltek meg a tálibok

Vágólapra másolva!
Lesből támadva öltek meg tálib felkelők tíz francia katonát Afganisztánban. A francia hadsereget huszonöt éve nem érte ilyen súlyos veszteség. Nicolas Sarkozy francia államfő Afganisztánba utazik.
Vágólapra másolva!

Tíz francia katonát öltek meg a tálibok az afgán fővárostól, Kabultól keletre - erősítette meg a francia köztársasági elnöki hivatala. A támadásban huszonegy francia katona megsebesült. Ez volt az utóbbi idők legtöbb áldozatot követelő nemzetközi békefenntartókra mért csapása Afganisztánban - írja a BBC. Nicolas Sarkozy francia elnök hamarosan Afganisztánba utazik.

A katonák a NATO-parancsnokság alatt álló nemzetközi biztonsági erőnél (ISAF) szolgáltak. A francia hadsereget most érte a legnagyobb emberveszteség 1983 óta, amikor Bejrútban ötvennyolc ejtőernyős katonája vesztette életét - közölte a francia AFP hírügynökség. A BBC párizsi tudósítója szerint a történtek feldühíthetik a francia embereket, akiknek kétharmada ellenezte egy felmérés szerint, hogy Franciország beleavatkozzon az afganisztáni konfliktusba. Sarkozy azonban kijelentette, hogy Franciaország elkötelezett a terrorizmus elleni harcban, és az afganisztáni misszió folytatódni fog.

A lövöldözés a Kabultól harminc kilométerre fekvő Szárubi térségében tört ki hétfőn. A katonákat egy felderítő hadművelet közben ölték meg, amelyet az afgán hadsereggel közösen hajtottak végre. A lövöldözés huszonnégy órán keresztül tartott. A francia katonákon egy faluban ütöttek rajta, miután elhagyták Ozbin völgyét - mondta egy afgán hivatalnok a BBC-nek. "Több irányból támadták őket nehézgépfegyverekkel. A hegyekből és kertekből lőttek rájuk" - tette hozzá.

A franciák nemrég vették át az irányítást a kabuli régióhoz tartozó parancsnokság felett, melyhez Szárubi is tartozik. Háromezer francia katona állomásozik Afganisztánban. A keddi tíz áldozattal együtt eddig 24 francia katona vesztette életét ott 2002 óta.

Az elmúlt napokban súlyosbodott a helyzet Afganisztánban. Hiába növelték a biztonsági készültséget Kabulban, két rakéta csapódott be az éjjel az Isaf központjának közelében. Kandaharban egy NATO-őrsöt bombatalálat ért. Khost tartományban pedig hat öngyilkos merénylőt öltek meg, miután megtámadták a Salerno tábor nevű NATO katonai bázist. Hétfőn kilenc afgán civil vesztette életét egy öngyilkos merényletben ugyanennek a bázisnak a kapujánál.