Nem találják a madridi katasztrófa okát

Vágólapra másolva!
Ötven embert azonosítottak péntekig a madridi repülőszerencsétlenség 153 halálos áldozata közül. A gép fekete dobozát még nem emelték ki. A vizsgálatok valószínűleg hosszú ideig eltarthatnak, mivel a balesetnek egyelőre nem találják konkrét okát.
Vágólapra másolva!

Ötven embert azonosítottak péntek délig a szerdai madridi légi katasztrófa 153 halálos áldozata közül. A Kanári-szigetekre induló gépen utazó 172 ember közül csak 19 élte túl a katasztrófát. A súlyos sérültek közül péntekre egy embernek javult az állapota.

A madridi nemzetközi repülőtér kameráinak a felvételéből az derül ki, hogy a szerencsétlenül járt gép egyik hajtóműve sem gyulladt ki, amint azt néhány szemtanú állította. A felvételt még nem hozták nyilvánosságra.

Egy másik videofelvételen az látszik, hogy a gép pilótája a kifutópálya egész hosszát kihasználta a felemelkedéshez. Egy éppen leszálló járat pilótája azt mondta, hogy a gépnek nem volt elég ereje. Bár felkapaszkodott 50-60 méter magasra, onnan visszazuhant, és a becsapódás után pár másodperccel felrobbant.

A fekete dobozokat még nem emelték ki. A vizsgálatok hosszú ideig eltarthatnak, mivel a balesetnek nincs jól körülhatárolható oka.

Közben a Mundo napilap a tulajdonos, a Spanair légitársaság felelősségét vetette fel repülős körökre hivatkozva. A társaság egyik név nélkül nyilatkozó korábbi pilótája azt állította, hogy "a cég nyomást gyakorolt a szerelőkre, hogy adjanak engedélyt a gépek felszállására még akkor is, ha nem voltak készek".

Az Air Comet társaság járatainak a koordinátora, Javier Fernandez azt állította, hogy ennek a géptípusnak már egy hónapja gondjai voltak a bal oldali hajtóművel, gyakorlatilag nem volt repülésre alkalmas állapotban, de a Spanair pénz híján nem tudta kicserélni.