Közel száz civilt öltek meg a szövetségesek Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Leváltott az afgán elnök két katonai vezetőt, miután a szövetséges erők pénteki légicsapásának közel száz civil esett áldozatául. A tragédiával foglalkozó vizsgálóbizottság szerint az amerikaiak és az afgánok nem egyeztettek a támadás előtt. 
Vágólapra másolva!

Több mint kilencven civil halt meg az amerikai vezetésű szövetséges erők légicsapásában Nyugat-Afganisztánban - állapította meg a vizsgálóbizottság, amely az amerikai és az afgán erők közötti egyeztetés hiányát okolta a történtekért. A tragédia pénteken történt Herát tartomány Sindand járásában, a tartományi székhelytől mintegy 120 kilométerre, ahol számos tálib bujkál.

Hamid Karzai afgán elnök vasárnap a történtek miatt "hanyagság" és "információ visszatartásának" vádjával leváltotta Dzsalandar Sah tábornokot, a 207. hadtest parancsnokát és Abdul Dzsabárt, a 207. hadtest kommandós zászlóaljának parancsnokát.