Oroszországra ripakodott a NATO

Vágólapra másolva!
A NATO felszólította Oroszországot, hogy lépjen vissza Dél-Oszétia és Abházia elismerésétől. A NATO-tagországok szerint az oroszok nemzetközi határozatokat sértettek meg, amikor kinyilvánították: felveszik a diplomáciai kapcsolatot a két szakadár grúz területtel, és függetlennek tekintik őket. Közben Oroszország aggódik, hogy Grúzia megpróbálja visszaállítani harckészségét.
Vágólapra másolva!

Felszólították a NATO-tagországok Oroszországot, hogy vonja vissza döntését, amelyben elismerte a Grúziához tartozó Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét. A szövetség döntéshozó tanácsának szokásos heti ülését követően kiadott közös brüsszeli közleményében a 26 tagország arra figyelmeztetett, hogy az elismerés nemzetközi határozatokat sért, és megkérdőjelezi Oroszország elkötelezettségét a kaukázusi béke és biztonság megőrzésében.

Közben Oroszország Grúziától is tart. "Egy pilóta nélküli grúz repülőgép kedden felderítő repülést végzett Dél-Oszétia területe felett, megsértve ezzel a fennálló megállapodásokat" - állította az orosz vezérkari főnök helyettese, Anatolij Nogovicin. Az orosz tábornok erről a grúziai konfliktus kirobbanása óta naponta tartott sajtóértekezleten beszélt. Nogovicin szerint a grúzok a dél-oszétiai határ mentén átcsoportosítják egységeiket, és kísérletet tesznek harckészségük helyreállítására. A grúz felderítő gép az orosz egységek elhelyezkedését kutatta, 15 óra 15 perc körül Dél felől érkezett, és mintegy 30 percet töltött Dél-Oszétia légterében - mondta a tábornok.

A tábornok kijelentette: Oroszország nem kívánja bővíteni fekete-tengeri flottáját, bár lenne mivel. Úgy ítéli meg azonban, hogy a NATO-hajók megjelenése a Fekete-tengeren "fokozza a feszültséget, és nem segíti elő az orosz és a francia elnök által kidolgozott hatpontos rendezési terv megvalósulását". Ezzel szemben Oroszország pontosan teljesíti az egységei kivonására vállalt kötelezettségét, és úgy ítéli meg, hogy a térségben tartózkodó békefenntartó kontingens elegendő - mondta. Arra a kérdésre, hogyan változik a békefenntartók feladatköre a két szakadár terület függetlenségének Oroszország általi elismerése nyomán, Nogovicin azt mondta, nincs szükség változásra.

Amerikai és orosz hadihajók Grúziában

Közben a grúziai Batumi kikötőjében horgonyt vetett egy amerikai hajó. A humanitárius segélyt szállító második, Dallas nevű amerikai hadihajó kikötésével párhuzamosan az orosz hadiflotta hajói behatoltak Abházia (Grúzia) vizeire.

Az amerikai hajókat eredetileg Poti grúz kikötőbe várták, oda, ahol orosz katonák állomásoznak a grúz-orosz fegyveres konfliktus befejeződése óta. Nem tudni, hogy a Dallas végül miért nem Potiban kötött ki, de Oroszország korábban jelezte, hogy ellenőrizni kíván minden szállítmányt, amely befut ebbe a kikötőbe. A Grúzia déli részén fekvő, Adzsária tartományhoz tartozó Batumiban kötött ki vasárnap a nagyobb, ugyancsak segélyt szállító McFaul amerikai hadihajó. Megfigyelők szerint az amerikai hadihajók érkezése aggodalommal töltötte el Moszkvát, ahol úgy vélik: a McFaul és a Dallas nem humanitárius segélyek, hanem fegyverszállítmányok Grúziába való eljuttatására készül.

Az Interfax orosz hírügynökség közölte, hogy szerda reggel behatoltak Abházia vizeire az orosz fekete-tengeri flotta hadihajói. Szergej Menyajlo altengernagy, a novorosszijszki haditengerészeti támaszpont parancsnoka kijelentette, hogy az orosz hadihajók az abháziai béke és stabilitás fenntartására irányuló feladatokat fognak ellátni a térségben, ellenőrizni fogják az abház "felségvizeket", útját állják a fegyverszállítmányoknak, illetve humanitárius feladatokat is ellátnak majd.