Negyven évig rejtegették pincében a palesztin testvérpárt

Vágólapra másolva!
Közel 40 éven át pincében rejtegette két szellemi fogyatékos gyermekét egy Izraelben élő palesztin házaspár. A szülők szégyellték gyerekeiket. A rendőrség véletlenül bukkant a 42 éves nőre és a 38 éves férfira, miközben bűnözőket és kábítószert kerestek a házban.
Vágólapra másolva!

Csaknem negyven éven át pincébe zárva tartotta két szellemi fogyatékos gyerekét egy palesztin házaspár Izraelben. A szülők szégyellték őket, és attól féltek, hogy ha kiderül létezésük, nem tud jól házasodni az egészséges gyerekük.

A két szülő unokatestvér. Arab közösségekben gyakori a közeli vérrokonok, elsőfokú unokatestvérek házassága, hogy a családi örökség egyben maradjon. Nagyon röstellt következményként azonban nem ritka a szellemileg fogyatékos utód, akinek egészséges testvérétől is idegenkednek, és nem szívesen házasodnak velük, attól tartva, hogy terhelt utódai lesznek.

A pincébe zárt testvérek a palesztin hatóság razziájának köszönhetik szabadulásukat. A rendőrség nem utánuk kutatott, hanem fegyveres politikai szélsőségeseket, bűnözőket és kábítószert keresett, ám a házat átvizsgálva felfigyelt némi szokatlan zajra, majd feltárta a két - immár felnőtt, 42 és 38 éves nő és férfi - testvér rejtekét. A két helyiségben irgalmatlan bűz volt, a férfi ruhátlanul, nővére egy szál ingben csodálkozott a rendőrökre. Egyikük sem beszél.

Felfedezésük után megfürdették őket, tiszta ruhát adtak rájukm és celláikat is kitakarították, ám a szag maradt. Egyelőre továbbra is otthon vannak, hogy mi lesz a sorsuk, még nem tudni. Apjukat őrizetbe vették. A 63 éves férfi azzal mentegetőzött, hogy ő csupán meg akarta óvni szellemileg fogyatékos gyermekeit a világ gúnyolódásától.