Álnéven kezdik meg iskolát az "amstetteni rém" gyerekei

Vágólapra másolva!
Megkezdi az iskolát az "amstetteni rém" gyerekei közül az a három, akik nem a világtól elzárva nőttek fel - adta hírül több osztrák lap. A 73 éves Josef Fritzl a házuk pincéjében huszonnégy éven át fogva a lányát, aki hét gyereket szült a férfinak. Egy gyerek a születés után meghált, három másik gyereket, akik írni-olvasni sem tanultak meg, magántanárok oktatják.
Vágólapra másolva!

Hétfőn megkezdi az iskolát az "amstetteni rém" három gyermeke is. A bűnügy kipattanása óta a hatóságok teljesen elszigetelték a családot a külvilágtól, az Amstetten-Mauer-i idegszanatóriumban őrzik őket. Több osztrák lap azonban azt írta a hétvégén, az a három gyerek - a 15 éves Lisa, a 14 éves Monika és a 12 éves Alexander -, aki korábban normális életet élt, és iskolába is járt, szeretné folytatni a tanulást.

A gyerekek saját biztonságuk érdekében más néven és más iskolába fognak járni. Bár az információt a hatóságok hivatalosan nem erősítették meg, a család védelmével megbízott cég képviselője közölte, hogy valóban van ilyen terv. "Ha azonban a biztonságuk nem lesz szavatolható, az iskolába járást félbe kell szakítani" - mondta a cég munkatársa.

A másik három gyerek, a 19 éves Kerstin, a 18 éves Stefan és a 15 éves Felix helyzete sokkal bonyolultabb. Ők csak kezdetlegesen tudnak írni-olvasni - anyjuk próbálta őket oktatni a tömlöcben az újságok és a televízió segítségével -, melléjük magántanárokat fogadtak, akik a klinikán foglalkoznak velük.

Áprilisban derült fény arra, hogy a hetvenhárom éves Josef Fritzl mérnök a házuk pincéjében huszonnégy éven át fogságra és vérfertőző viszonyra kényszerítette lányát, a ma negyvenkét éves Elisabethet, akitől hét gyermeke született. Az egyik csecsemő néhány napos korában megbetegedett és meghalt, holttestét állítólag Fritzl egy kályhában elégette.

Elisabeth és három gyermeke a férfi által épített tömlöcben sínylődött két és fél évtizedig. Három másik gyereket a nagyszülők lelencként magukhoz vettek, ők úgy nőttek fel, hogy nem is tudtak a testvéreikről.