Feloldotta a hadiállapotot a grúz parlament

Vágólapra másolva!
Feloldotta a hadiállapotot a grúz parlament, ugyanakkor rendkívüli állapotot vezetett be az ország bizonyos részein, ahol még orosz katonák állomásoznak. Eközben Dél-Oszétia vezetése közölte, készek tárgyalni Grúziával, de nem Miheil Szaakasvili elnökkel, akit népirtónak tartanak. 
Vágólapra másolva!

A grúz parlament feloldotta szerdán a hadiállapotot, amelyet az Oroszországgal való fegyveres konfliktus első napjaiban, augusztus 9-én vezettek be. A parlament ugyanakkor rendkívüli állapotot rendelt el az ország bizonyos területein, ott, ahol az orosz fegyveres erők még mindig jelen vannak, ideértve a két szakadár grúz köztársaságot, Dél-Oszétiát és Abháziát.

Moszkva szerint mintegy 500 orosz katona állomásozik a szakadár köztársaságok körül kialakított ütközőövezetekben. A Nyugat viszont azt követeli Oroszországtól, hogy vonja vissza csapatait azokba az állásokba, ahol a válság kirobbanása előtt állomásoztak.

Dél-Oszétia tárgyalna, de nem Szaakasvilivel

Dél-Oszétia vezetése kész tárgyalni Grúziával, de nem Miheil Szaakasvili grúz elnökkel - közölte Eduard Kokojti déloszét elnök. Szerdai sajtóértekezletén Kokojti úgy fogalmazott, hogy kiállnak a békés folyamat, a tárgyalások mellett, de csak "tekintélyes, beszámítható emberekkel, a grúz nép által törvényesen megválasztott" elnökkel ülnek tárgyalóasztalhoz. Hozzátette, hogy a "népirtásban bűnös" Szaakasvilinek nem Dél-Oszétia elnökével kell találkoznia, hanem nemzetközi bíróság elé kell állítani.

Kokojti kijelentette, hogy Dél-Oszétia megkezdi a grúz-déloszét államhatár kijelölését, és hamarosan leverik a határjelző cölöpöket. Dél-Oszétiának és Abháziának, Grúzia két szakadár köztársaságának függetlenségét egyedül Oroszország ismerte el.

Új ENSZ BT-határozatot akar Moszkva

Moszkva új ENSZ BT-határozatot tart szükségesnek Grúziáról az orosz és a francia elnök által kidolgozott rendezési elvek alapján - mondta Andrej Nyesztyerenko, az orosz külügyminisztérium szóvivője. A politikus állítja, kivonták az orosz csapatokat a grúziai Poti és Gori városokból. A grúz-orosz diplomáciai kapcsolatok megszakítása kizárja az eddigi vízumkiadási rendszer fenntartását, s a vízumok kiállítása további intézkedésig szünetel a grúz állampolgárok számára - tette hozzá a szóvivő.

A grúz hadsereg az augusztus 8-ra virradó hajnalon indított támadást, hogy visszaszerezze az ellenőrzést Dél-Oszétia felett. A grúz erőket az orosz hadsereg masszív ellentámadása meghátrálásra kényszerítette, és az orosz csapatok mélyen behatoltak Grúzia területére. Oroszország augusztus 26-án elismerte a két szeparatista régió függetlenségét, amit a Nyugat élesen támadott.