Egyiptomi hajót fogtak el a szomáliai kalózok

Vágólapra másolva!
Csütörtökön egy egyiptomi hajót kerítettek hatalmukba a szomáliai kalózok, akik szerdán egy francia jachtot is elfoglaltak, amelyen egy házaspár utazott. Egyelőre nem tudni, hányan tartózkodtak az egyiptomi hajón.
Vágólapra másolva!

Újabb, ezúttal egyiptomi felségjelű hajót kerítettek hatalmukba fegyveres kalózok a szomáliai partoknál - közölte csütörtökön a szomáliai Puntland tartomány természeti erőforrásokért felelős minisztere.

A kalózok éppen a part menti bázisuk, Eyl település felé tartanak az egyiptomi hajóval, illetve a szerdán elfoglalt francia jachttal együtt. A miniszter tájékoztatása szerint a banditák jelenleg tíz hajót tartanak fogva Eyl kikötőjében váltságdíj reményében. Az egyiptomi hajó mérete és a fedélzeten tartózkodó utasok száma egyelőre nem ismert.

A szerdán elfoglalt francia jachton két francia állampolgár, egy Tahitin élő házaspár utazott. A lányuk műholdas telefonon keresztül kapcsolatba tudott lépni velük röviddel fogságba esésük után, és megtudta, hogy szülei jól vannak, nem esett bántódásuk - jelentette egy tahiti rádió.

A francia hadsereg erői a Szomáliával szomszédos Dzsibutiban készen állnak a beavatkozásra. és elsősorban a túszok biztonságát tartják szem előtt - mondta Christophe Prazuck, a francia haditengerészet szóvivője. A Kenyában működő kelet-afrikai tengeri segélyprogram vezetője, Andrew Mwangura értesülése szerint a szomáliai kalózok több mint egymillió dolláros váltságdíjat követelnek a francia jacht szabadságáért. Ezt az információt azonban szomáliai források nem tudták megerősíteni.

A helyi szomáliai hatóságok képtelenek megfékezni a part menti kalózkodást. A banditákat bátorítják azok a túszul ejtett hajótulajdonosok, akik azonnal hajlandóak nagy összegű váltságdíjat kifizetni szabadságukért.