Nem működtek a lezuhant Spanair gép fékszárnyai

Vágólapra másolva!
Meghibásodtak a múlt hónapban Madridban lezuhant repülőgép fékszárnyai, megakadályozva a gép levegőbe emelkedését, az erre figyelmeztető riasztóberendezés pedig nem működött - írta pénteken az El Mundo. Csütörtökön a társaság másik gépének kellett technikai okokból megszakítania az útját. 
Vágólapra másolva!

A spanyol napilap a vizsgálathoz közel álló forrásokat idézve megerősítette a The Wall Street Journal című amerikai újság előző nap közölt értesülését. E szerint gondok voltak a fékszárnyakkal, és mindezt tetézte egy elektronikus meghibásodás, amely meggátolta a riasztó bekapcsolását.

A Spanair spanyol légitársaság MD-82 típusú gépének katasztrófájában 154 ember halt meg, 18 pedig megsérült.

Közben újabb Spanair gép végzett kényszerleszállást meghibásodás miatt. Csütörtökön az Ibizáról Lisszabonba tartó járatnak, 163 emberrel a fedélzetén kellett Mallorca szigetén landolnia. A légitársaság nem ismertette a meghibásodás természetét.

A Spanair szerint a gép 09.15-kor szállt fel Ibiza szigetéről, és alig egy óra múlva irányították a mallorcai repülőtérre. Az utasok szerint a gépnek Ibizán csak harmadszorra sikerült a start.

Az augusztus 20-án lezuhant Spanair-gép a második próbálkozása közben vált irányíthatatlanná és zuhant le.