Főzőshow miatt bukik a thaiföldi kormány

Vágólapra másolva!
Távoznia kell a teljes thaiföldi kormánynak, mivel a miniszterelnök tavasszal részt vett két televíziós főzőshowban - mondta ki a távol-keleti ország alkotmánybírósága. Szamak Szundaravedzs kormányfő megsértette az alkotmányt, amikor pénzt fogadott el a televízós szereplésért. Thaiföld alkotmánya tiltja, hogy a miniszterelnök magánvállakozástól pénzt kapjon.
Vágólapra másolva!

Azonnal le kell mondania Szamak Szundaravedzs thaiföldi miniszterelnöknek és kormányának az ország alkotmánybíróságának döntése szerint. A kilencfős testület kedden úgy foglalt állást, hogy a kormányfő megsértette az alkotmányt, amikor pénzt fogadott el egy televíziós főzőműsorokat gyártó magáncégtől.

"Az alkotmánybíróság egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy Szamak Szundaravedzs kormányfő megsértette az alkotmány 167. cikkelyét, ezért miniszterelnöki funkciói megszűnnek. Mivel kormányfői jogállása megszűnik, egész kormányának távoznia kell" - áll a határozatban. Szamak kormánya harminc napig maradhat hivatalban a folyó ügyek intézésére, amíg a parlament megválasztja az új miniszterelnököt - tette hozzá a testület.

A bírósági döntés közzététele után a hatpárti kormánykoalíciót vezető Népi Erő Pártja (PPP) egyhangúlag újra Szamakot jelölte miniszterelnöknek a parlamentben. A koalíciónak csaknem kétharmados többsége van a képviselőházban, de Szamak pártjának (PPP) szóvivője közölte, hogy a kormányfő újraválasztásához még meg kell szerezniük a többi kormánypárt támogatását és - nem utolsó sorban - Szamak beleegyezését is.

A 73 éves miniszterelnököt azért marasztalta el az alkotmánybíróság, mert tiszteletdíjat fogadott el a Face Media produkciós irodától. A magáncég készített két televíziós főzőshow-t, amelynek házigazdája és sztárja a nagy ínyenc hírében álló Szamak volt. A kormányfő elleni eljárást májusban kezdeményezte egy ellenzéki szenátor, akit megbotránkoztatott, hogy a miniszterelnök egy magánvállalkozásnak dolgozik, holott ezt az alkotmány kifejezetten tiltja. Szamak csak áprilisban, megválasztása után két hónappal búcsúzott el a főzőműsorok nézőitől. Az alkotmánybíróság előtt hétfőn tett vallomásában a kormányfő tagadta, hogy bármi törvénybe ütközőt elkövetett volna, s úgy vélekedett, hogy az ügyet politikai okokból kreálták ellene.

A Szamak távozását hetek óta követelő ellenzéki tüntetők szóvivője közölte: az alkotmánybírósági határozat ellenére folytatják ülősztrájkjukat a kormánypalota udvarán, mert attól tartanak, hogy pártja egyszerűen visszaszavazza a kormány élére. "Addig maradunk, amíg a kormány meg nem bukik" - mondta a bejelentését üdvrivalgással fogadó több ezres tömeg előtt, figyelmeztetve, hogy "Szamak még visszajöhet".

A kormányellenes tüntetők harmadik hete tartják megszállva a miniszterelnöki hivatal udvarát. Azzal vádolják Szamakot, hogy korrupt, semmibe veszi az alkotmányt, pártja csalással nyerte meg a 2007 decemberében tartott parlamenti választásokat, és Thakszin Sinavatra volt kormányfőnek, Thaiföld egykori erős emberének a "bábja". Thakszin Sinavatrát katonai államcsíny űzte el a hatalomból 2006-ban, és Nagy-Britanniában keresett menedéket, miután korrupcióval vádolták meg.