Királynői rangot akar Kamillának Károly trónörökös

Vágólapra másolva!
Királynői rangot szeretne feleségének, Kamillának Károly brit trónörökös majd ha ő lesz Nagy-Britannia uralkodója. Házasságkötésük után Kamilla közölte, hogy teljesen megelégszik majd a "Princess Consort", vagyis a "királyi hitves" címmel Károly trónra lépése után. 
Vágólapra másolva!

Az eddigi hivatalos álláspont látványos feladásával királynői rangot szeretne feleségének, Kamilla cornwalli hercegnőnek Károly brit trónörökös, amikor ő lesz Nagy-Britannia uralkodója. A törvényerejű brit monarchikus szokásjog alapján a mindenkori király feleségét a "Queen", vagyis a "királynő" megszólítás illeti meg, külön koronája van, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint az uralkodót. Fordítva ez nem érvényes, vagyis a királynő férje hercegi rangban van, megszólítása királyi fenség.

Kamillának is kijár a királyi fenség cím, mióta három éve hozzáment ifjúkori kedveséhez, Károly walesi herceghez, és jogot formálhatna a walesi hercegnői rangra is. Kamilla azonban erről már az esküvő előtt lemondott, tekintettel Károly első feleségére, a tizenegy éve tragikus autóbalesetben elhunyt Dianára, aki viselte ezt a címet. A trónörökösné jelenlegi hivatalos titulusa Cornwall hercegnője. Kamilla annak idején tudatta azt is, hogy teljesen megelégszik majd a "Princess Consort", vagyis a "királyi hitves" címmel Károly trónra lépése után.

A legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap, a News of the World azonban úgy tudja, hogy ebbe most már Károly nem akar beleegyezni. A lap udvari bennfentes forrása szerint a korábbi elhatározás - vagyis az, hogy Kamilla, férje megkoronázása után is lemond az őt megillető rangról - "egyáltalán nincs kőbe vésve".

A walesi herceg annyira elszánt ez ügyben, hogy már titkos egyeztetéseket is tartott főtanácsadóival, valamint alkotmányjogi szakértőkkel és vallási méltóságokkal. Károly akár édesanyja, a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet királynő jóváhagyása nélkül is kész kijárni Kamillának a majdani királynői címet - áll a News of the World cikkében.

A lap szerint azonban ez - jóllehet törvényi akadálya nincs, sőt ahhoz kellene törvényt módosítani, hogy Kamilla ne viselje a királynői rangot - valószínűleg komoly indulatokat szítana azon nem kevesek körében, akik Károly és a bálványként tisztelt Diana világbotrányt kavaró 1996-os válásáért Kamilla és a trónörökös házasságtörő viszonyát teszik felelőssé.

Az idén hatvanéves walesi herceg és jelenlegi felesége - aki fiatalkori szerelme volt - bevallottan fenntartotta intim kapcsolatát egymással azután is, hogy a trónörökös 1981-ben, világraszóló királyi esküvő keretében feleségül vette Dianát. A nem is nagyon titkolt házasságtörő románc folytatódásával Diana is tisztában volt, és vetélytársát bizalmas körben általában csak úgy emlegette, hogy "az a rottweiler".