Rossz fékszárnyak miatt zuhanhatott le a madridi gép

Vágólapra másolva!
Nem nyíltak ki a fékszárnyak, az erre figyelmeztető riasztó pedig nem szólalt meg azon a gépen, amelyik Madridban zuhant le a múlt hónapban. Ezt a baleset okait vizsgáló bizottság állapította meg előzetes jelentésében. A szerencsétlenségben 154 ember vesztette életét.
Vágólapra másolva!

Meghibásodtak a múlt hónapban Madridban lezuhant repülőgép fékszárnyai, ami megakadályozta a gép levegőbe emelkedését, az erre figyelmeztető riasztóberendezés pedig nem működött - derül ki a balesetet vizsgáló bizottság kedden közzétett előzetes jelentéséből. A bizottság szerint azonban nem ez vezetett feltétlenül a Spanair légitársaság MD-82-es típusú gépének 154 emberéletet követelő katasztrófájához. A spanyol sajtó szerint a szerencsétlenség elkerülhető lett volna, ha a személyzet betartja a repülőgép gyártójának a műszerek ellenőrzésére vonatkozó, két évtizede érvényben lévő ajánlását.

Az El País és az El Mundo szerint a szárnyak végén található fékszárnyak nem nyíltak ki, ám a pilóták erről nem tudhattak, mert nem működött a pilótafülkében lévő riasztóberendezés, amely ilyen esetekben elvileg hangjelzéssel figyelmezteti őket a veszélyre. A fekete doboz adatai szerint az MD-82-es már 12 méterre a levegőbe emelkedett, amikor megszólalt a pilótákat leállásra felszólító gépi hang, mielőtt a gép farka nekiütődött a felszállópályának.

A McDonnell Douglas repülőgépgyár egy MD-82-es gép 1987-es detroiti katasztrófája után azt ajánlotta az e típust üzemeltető légitársaságoknak, hogy minden felszállás előtt ellenőrizzék a riasztóberendezést. A Spanair ezt viszont csak a napi első felszállás előtt, illetve akkor írta elő, ha a járat célállomása előtt megáll valamelyik repülőtéren és ott pilótákat váltanak. A madridi repülőtéren szerencsétlenül járt gép Barcelonából indult, és a spanyol fővárosban beiktatott megállót követően a Kanári-szigeteken fekvő Las Palmasba indult tovább. Mivel a pilótákat nem cserélték le, az ellenőrzést Madridban nem ismételték meg.

A pilóták a felszállásra készülődve kisebb problémát jeleztek az irányítótoronynak, ezért az MD-82-est bevontatták egy hangárba. A szerelők egy mérőműszer túlhevülését állapították meg, és eltávolítottak egy biztosítékot. Miután a hőmérséklet visszasüllyedt a normális szintre, a gépet visszavontatták a kifutópályára. Az említett mérőműszer és a riasztóberendezés ugyanazzal az elektromos jelfogóval áll összeköttetésben.