"Nem számít itt semmit a vallás" - riport Afganisztánból

Baj van Afganisztánban. A háború kezd kicsúszni a NATO ellenőrzése alól, az ország egyes részeit már alig lehet megközelíteni. Kevés a katona, túl sok a civil áldozat, nem halad az államrend felépítése, és az ország belefullad a korrupcióba. Az ideológiailag motivált tálibok ellenállása mellett az erőszak nagy részét törzsi és maffiaháború okozza. Stratégia se nagyon van, hogyan lehetne normalizálni a helyzetet. Helyszíni riport.

Senki nem látja át a helyzetet

A mobiltelefonnal készült, rossz minőségű videón a két gyermek úgy nézett ki, mintha aludnának - leszámítva, hogy az egyiknek hiányzott a fél feje. A többiek egymás mellett feküdtek, két sorban, a mecset padlóján. Vagy tízen a talán hetvenöt polgári áldozat közül, akiket afgán és ENSZ-illetékesek szerint egy amerikai légi csapás ölt meg Azizabádban, Nyugat-Afganisztánban augusztus 22-én, amikor felkelők támadására válaszul az amerikai és afgán kormányerők légi támogatást kértek.

Máig nem lehet tudni, valójában hány civil áldozata volt az azizabádi támadásnak: Afganisztánban szinte képtelenség megbízható információhoz jutni, különösen a távoli tartományokból, a rémes kommunikációs viszonyok és a források szinte teljes megbízhatatlansága miatt. A polgári áldozatokra vonatkozó hírek egy része tálib propaganda, amit elősegít, hogy az amerikaiak kétezer dollárt fizetnek a családnak, ha véletlenül megölnek egy civilt. De ezek az incidensek érezhetően aláássák az Afganisztán stabilizálására tett erőfeszítéseket, egyre nagyobb ellenszenvet táplálnak a korábban felszabadítóként üdvözölt külföldi katonák iránt.

Egyre romlik

"Nem, azt hiszem, hogy már nem" - hallok idén legelőször negatív választ, amikor a videó megjelenése után megkérdezem egy afgán ismerőstől, a 29 éves Abdullától, aki egy nemzetközi szervezet kabuli irodájában dolgozik, hogy támogatják-e szerinte még a helyiek a külföldi katonák jelenlétét.

Afganisztánban a helyzet romlik. Az ország ma az egyik legveszélyesebb háborús övezet a világon. 2007-hez képest az erőszakos cselekmények száma harmadával, a pokolgépes támadások száma felével nőtt. Az afgán kormányerők és az őket támogató NATO-csapatok (összesen kb. 65 ezren) naponta szenvednek el veszteségeket. Idén eddig mintegy 2700 ember vesztette életét, tavaly kb. 8000. Afganisztán keleti és déli része szinte megközelíthetetlen masszív katonai kíséret nélkül, az ország mintegy harmadát kitevő törzsi területeket és a fő útvonalakat a kormány nem tudja ellenőrizni. A városból délre vezető főúton az ellenállók 45 hidat robbantottak fel, rendszeresen támadják a katonai, üzemanyag- és segélykonvojokat. A lázadók a fővárostól már ötven kilométerre is feltűnnek, bár konkrét csatákat a NATO-val szemben nem tudnak megnyerni. Még Kabulban is előfordulnak merényletek, utoljára rakétatámadás érte a helyi NATO-főhadiszállást.

A Kabulban három nap alatt készített mintegy egy tucat interjú alapján feltűnő, hogy az országban tartózkodó diplomatákon, katonákon és segélyszervezetek munkatársain egyre erősebb pesszimizmus vesz erőt a nagyon erőszakos nyarat követően. "A tálibok célja egyszerű és világos: kitakarítani az összes külföldit az országból, és azt kell mondjam, rohadtul jó úton haladnak" - fakadt ki az [origo]-nak egy kiküldetése végére ért nyugati diplomata, aki májusban még harciasan azt mondta, az ellenállóknak nincs esélyük. Egyre több támadás éri a segélyszervezetek munkatársait is, akik visszahúzódnak védett irodáikba, a helyi munkatársakra bízva a terepmunkát.

Az erőszak okai sokfélék. Az ellenállók egy részét - a tálibok kemény magját - ideológia vezérli, részben Pakisztánból jönnek dzsihádot vívni a "keresztesek" ellen, át az ellenőrizetlen határokon. Mások kizárva érzik magukat az új rendből, Afganisztán elképesztően komplikált etnikai-tözsi viszonyai miatt - elsősorban egymással harcolnak, nem a NATO-val. Vannak olyanok, akik pénzért küzdenek, vagy a rengeteg embernek munkát adó ópiumtermelést védik. Az erőszak egy része gyakorlatilag maffiaháború a csempészetet, a kábítószer-termelést, a gazdaság nagy részét ellenőrző gengszterek között, akik rátelepedtek az állami szervekre, elsősorban a rendőrségre. Valós államrend az ország nagy részén nincs, az űrt egymással vetélkedő hadurak és "üzletemberek" töltik be.

"Vallás? Ne nevettesse ki magát, nem számít itt semmit a vallás" - mondta cinikusan egy kelet-európai diplomata erődítményre emlékeztető nagykövetségének falai mögött. "Tudja, miről szól ez a háború? A pénzről. Hogy ki kapja a dohányt."

Nincs elég katona

A NATO stratégiája elvileg az, hogy megpróbálja az ország minél nagyobb területéről kitakarítani a tálibokat (főleg a déli és keleti tartományokban vannak jelen), oda bevonultatni az afgán kormányerőket, aztán minél gyorsabban felépíteni az állami jelenlétet, a közszolgáltatásokat, és munkát adni a helyieknek, hogy az ellenállók ne tudjanak visszajönni. Korábban a csatákat követően a NATO visszavonult, a tálibok pedig egyszerűen visszajöttek. De az új, agresszív stratégiának is vannak gyengeségei, például a növekvő emberáldozatok.

"Nincs elég katona" - mondta egy nyugati diplomata Kabulban. "Tény, hogy a tálibok nem tudnak hosszabb ideig területeket megtartani, mert a NATO kitakarítja őket, de ugyanígy a NATO se nagyon. Persze vannak területek, ahova bevonultak és ott is maradnak az afgán kormányerők. De belőlük sincsen elég." Az afgán állam - vagyis inkább az állam nevében ténykedő helyi vezetők - elképesztő inkompetenciája és bénító korrupciója pedig gyakran a kormány ellen fordítja a pacifikált vidékek lakosait is. A rendőrség sok helyen például minden elképzelhető illegális tevékenységben benne van, védelmi pénzek szedésétől az emberrablásig.

Átgondolt stratégia

A NATO és a kormány itt-ott azzal próbálkozik, ami Irakban már bevált az amerikaiaknak: pénzzel, befolyással lefizetni az ellenséges vagy gyanakvó törzseket, hogy tartsanak rendet a saját területükön és tartsák távol a tálibokat (akiket, úgy tűnik, őszintén nagyon kevés afgán támogat). De ez sem működik mindig, mert a megosztott törzsi vidékek káoszában gyakran nincsen kivel megállapodni, vagy külföldi támogatás nélkül a helyiek nem mernek szembeszállni a tálibokkal.

Vagy mert nincsen átgondolt stratégia. "Paktiában [délkelet] az első években ez elég jól ment, az egyik törzsszövetséget egy titkos alapból fizették az amerikaiak, csak aztán azt fel kellett számolni a rendes gazdálkodás címén, és elfogyott a pénz" - mondja egy ENSZ-illetékes, aki azon a környéken dolgozik. Az afgán kormány, a NATO, az amerikaiak, az ENSZ és a különböző segélyszervetek gyakran egymástól teljesen függetlenül és egymásnak ellentmondóan cselekszenek. Igazából nem világos, ki irányítja a háborút és a fejlesztéseket.

Szlankó Bálint, Kabul

Afganisztánról szóló cikksorozatunk következő része a magyar katonák által ellenőrzött tartományról szól.