[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport Európai Unió Kína háborús bűnök Fotó
100
90

Módosítanák a Karadzic elleni vádiratot

MTI|2008. 09. 17., 19:10|

Megváltoztatnák a Karadzic elleni vádiratot a háborús bűnöket vizsgáló törvényszék ügyészei, bár azt nem árulják el, min módosítanák. Az eredeti vádirat nyolc éve készült.

Forrás: Getty Images

Magát védi a törvényszék előtt

JÁTSSZ ONLINE!

Módosítanák az egykori boszniai szerb vezető, Radovan Karadzic perében készített vádiratot a háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék ügyészei - jelentette be Karadzic szerdai meghallgatásán egyik képviselőjük, Alan Tieger. Mint mondta, még a héten kérelmezik ezt a bíráktól, és remélik, hogy már a jövő hét elejére meg is kapják az engedélyt. Nem árulta el azonban, hogy mely pontokon módosítanák a nyolc éve készült, tizenegy vádpontból álló eredeti vádiratot.

A nyáron elfogott Karadzicot a boszniai háború alatt elkövetett népirtással és emberiesség elleni bűnökkel vádolják. Karadzic szerdán megerősítette, hogy maga kívánja ellátni saját védelmét, de egy tanácsadói csapat segíti majd a háttérből, és egyik tanácsadója jelen lesz az ülésteremben. A per előtti szerdai meghallgatáson Karadzic ismét bírálta Richard Holbrooke volt amerikai főtárgyalót, amiért az állítólag megígérte neki a boszniai háborút lezáró daytoni egyezmények tárgyalásakor, hogy megvédi a törvényszéktől, de nem tartotta a szavát.

Egyelőre nem tudni, mikor kezdődik el a 63 éves egykori vezető pere. A törvényszék szeretné elkerülni, hogy az eljárás több évre elhúzódjon. Karadzic a 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején a boszniai szerbek elnöke volt. Többek közt őt teszik felelőssé az 1995-ös srebrenicai mészárlásért. Karadzicot - több mint 13 év bujkálás után - július 21-én fogták el Belgrádnak, majd kilenc nappal később kiadták Hágának.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Marco Longari Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
    Forrás: AFP Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
    Forrás: AFP/Sergio Hernandez Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban? Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
    Forrás: AFP Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Halott szavazók, élő sebek A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Mosógép AEG L 87680 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - A-40% fogyasztás, 8 kg. töltet, inverter motor, Silent System Plus, LCD kijelző, centrifuga max.: 1600 ford./perc...
179.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »