130 golyót eresztettek hat afrikai dílerbe

Vágólapra másolva!
Hat afrikait mészároltak le csütörtökön a dél-olaszországi Caserta megyében, az áldozatokra közel 130 golyót lőttek ki. A nyomozók szerint a vérengzés a nápolyi maffia és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó afrikaiak közötti leszámolás lehetett.
Vágólapra másolva!

A Camorrát, a nápolyi maffiát gyanúsítják azzal a vérengzéssel, amelynek során a dél-olaszországi Caserta megyében lemészároltak hat afrikait. A nyomozók szerint a vérengzés a Camorra leghatalmasabb klánja, a Casalesi-klán és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó afrikaiak közötti leszámolás lehetett.

Két ghánai, két libériai, egy togói és egy egyelőre ismeretlen állampolgárságú férfit lőttek agyon csütörtök éjjel a Nápolytól északra fekvő Castelvolturnóban. A gyilkosok, akik legalább hatan voltak, közel 130 golyót lőttek ki géppisztolyokból az áldozatokra, akik között öt a helyszínen, a hatodik a kórházba szállítás után meghalt. A lövöldözés során egy hetedik - ghánai állampolgárságú - férfi megsebesült, őt kórházban ápolják.

Pénteken mintegy kétszáz afrikai bevándorló tiltakozott a történtek miatt a Castelvolturnót átvezető úton. Többek között gépkocsikat borogattak fel és kirakatokat törtek be.