Turbómagyarnak hívják a pesti randalírozókat Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Kommentárjában "turbómagyaroknak" hívja a budapesti randalírozókat a SME című szlovákiai napilap. A cikk szerint a szombati radikális tüntetés legérdekesebb része az volt, amikor szónokaik megmagyarázták, hogy miért vannak egyre kevesebben, és miért iszkolnak el egyre sietősebben a rendőrök elöl.
Vágólapra másolva!

Budapest a hét végén ismét megmutatta, hogy olyan világváros, amely saját lakosságának és külföldi látogatóinak bőséggel kínálja "a kulturális és közösségi rendezvényekhez" kínálkozó színpadképet - írta a "Turbómagyarok" című hétfői kommentárjában a SME.

A szlovák napilap ironikus kommentárja szerint szombaton Budapesten több tüntetés közül is választhattak: tüntethettek a fajgyűlölet és a szélsőségesek ellen, vagy épp ellenkezőleg, csatlakozhattak a fajgyűlölő szélsőségesekhez. Az eszmei demonstrációk egészen jól összefértek a közvetlen szomszédságukban folyó utcai kulturális rendezvényekkel - írja a lap.

Mindössze egyetlen apró fennakadás volt, amikor az előttük elvonuló antiszemiták átvonulásának idejére a zsidó zenét játszó zenekar inkább megszakította a produkcióját - írja a szerző, megjegyezve, "saját tapasztalati alapján megerősítheti, hogy a magyar rendőrség által most használt könnygáz sokkal hatékonyabb volt, mint két évvel ezelőtt".

"A műsor legérdekesebb részét a szélsőségesek szónoklatai jelentették. Pontosabban a szónokok abbéli kétségbeesett igyekezete, hogy megmagyarázzák, miért is vannak a lánglelkű buzdítások ellenére egyre kevesebben, s miért iszkolnak el egyre sietősebben a rendőrök elől" - írja a szerző.