Újraindítaná leplombált atomerőművét Észak-Korea

Vágólapra másolva!
Észak-Korea kiutasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit a tavaly leállított jongbjoni atomerőműből. Az erőmű létesítményeit lezáró NAÜ-plombákat eltávolították, és bejelentették, hogy egy héten belül újra radioaktív fútőanyagot visznek az erőműbe. A döntést azzal indokolták, hogy az USA ígérete ellenére nem vette le az országot a terrorizmust támogató államok listájáról.
Vágólapra másolva!

A novemberben leállított jongbjoni atomerőmű újraindítását tervezi Észak-Korea. Az ENSZ ellenőrei szerint a nukleáris létesítményről eltávolították a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség biztonsági kameráit és azokat a plombákat, amelyek eddig garantálták, hogy a távol-keleti ország nem veszi újra használatba az erőművet. Közben észak-koreai tisztviselők közölték, hogy az ENSZ-ellenőröket mostantól kitiltják a jongbjoni erőmű területéről - írja a BBC.

Az erőmű leállítását 2007 novemberében kezdte meg Észak-Korea, és ezzel egy időben egy listát is átadott a NAÜ-nek nukleáris létesítményeiről. Novemberben írták alá a sokáig halasztott fegyverzetcsökkentési programról szóló megállapodást is, amiért cserébe azt várták, hogy az Egyesült Államok leveszi az országot a terrorizmust támogató államok listájáról. Washington ezt ígérete ellenére nem tette meg, mivel szerintük még nem lehet ellenőrizni az észak-koreai leszerelés hitelességét.

A koreai fél most közölte az ENSZ ellenőreivel, hogy az amerikai lépés elmaradása miatt egy héten belül ismét elkezd nukleáris fűtőanyaggal dolgozni az erőmű területén - mondta Melissa Fleming, a NAÜ szóvivője. Szakértők szerint ugyanakkor Észak-Koreának egy évbe is telhet, amíg újra be tudja indítani a jórészt működésképtelenné tett atomlétesítményét. A jongbjoni erőmű atomfegyver előállításához szükséges, fegyvertiszta plutónium előállítására is alkalmas lenne.

A koreai lépés megakaszthatja azt a folyamatot, amelynek során Észak-Korea a fegyverzetcsökkentési programért cserébe nemzetközi humanitárius segítséget kap. 2002 decemberében a mostanihoz hasonló plombák feltörése hosszan elnyúló krízishez vezetett, amelynek során Észak-Korea 2006-ban nukleáris fegyvereket is tesztelni kezdett.