Lelkesen barátkozik Venezuelával Putyin

Vágólapra másolva!
Bővítené a katonai kapcsolatokat és a békés célú nukleáris együttműködést Venezuelával Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. Putyin erről akkor beszélt, amikor Moszkva melletti rezidenciáján fogadta Hugo Chávez venezuelai elnököt.
Vágólapra másolva!

A Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok erősítése az orosz kormány egyik fő külpolitikai célkitűzése lesz - közölte Vlagyimir Putyin csütörtökön, amikor fogadta Hugo Chávez venezuelai elnököt novo-ogarjevói (Moszkva közeli) rezidenciáján. A késő este kezdődött találkozó előtt Putyin azt mondta, hogy országa bővíteni kívánja a katonai kapcsolatokat Venezuelával és kész együttműködni a latin-amerikai országgal "a nukleáris energia békés felhasználásában". Latin-Amerika fontos láncszem a több pólusú világ megteremtésében - mondta.

A kapcsolatok erősítés azonban nem csak a szavak szintjén folyik. Két orosz hadászati bombázó a múlt héten érkezett vissza Venezuelából, és már a dél-amerikai ország felé hajózik az orosz északi flotta köteléke, amely közös hadgyakorlaton vesz részt a venezuelai haditengerészettel novemberben a Karib-tengeren.

Putyin Chávezzel folytatott tárgyalása előtt többek között az energiaipart, a gépgyártást, a kőolaj- és földgázfeldolgozást említette a venezuelai-orosz együttműködés lehetséges területeként. A korményfő közölte, elégedett, hogy a Gazprom orosz gázipari óriás október végén beindítja az első fúrásokat a venezuelai partoknál. A venezuelai elnök péntek délután Párizsban tárgyal Nicolas Sarkozy francia államfővel.