Baloldali és jobbos tüntetők estek egymásnak Bécsben

Vágólapra másolva!
Összecsapások robbantak ki pénteken este az osztrák fővárosban baloldali tüntetők és a jobboldali-populista szabadságpárt (FPÖ) aktivistái között. A rendőrség több embert őrizetbe vett.
Vágólapra másolva!

300 baloldali tüntető próbálta megzavarni a vasárnapi előre hozott parlamenti választáson induló, erősen idegen- és EU-ellenes FPÖ nagygyűlését. A párt Bécs főleg alacsony keresetű, fizikai munkások lakta Favoriten negyedében tartott rendezvényt, amelyet Heinz-Christian Strache pártelnök kampánybeszéde alatt próbáltak megzavarni az ellentüntetők. A baloldali aktivisták megpróbálták elfoglalni a szónoki emelvényt, de a rendőrök visszaszorították őket. A tüntetők gyújtogattak is.

A beszéd után a baloldaliak és az FPÖ-hívek, akik között szélsőjobboldali elemek is felbukkantak, többször is egymásnak estek. Valóságos utcai csata tört ki közöttük, a szembenálló csoportok különböző tárgyakkal dobálták egymást. Az arra járók jobbnak látták, ha biztonságos helyen keresnek menedéket.

A rendőrök - helyszíni beszámolók 150-re tették a számukat - viszonylag rövid idő alatt megfékezték a dulakodókat, és több embert őrizetbe vettek.

A szélsőjobboldal felé kacsingató szabadságpárt választási nagygyűlésén körülbelül 3500-an vehettek részt. Az FPÖ elnöke másfél órás beszédében hevesen támadta a muszlim bevándorlókat, és azzal biztatta "bosszúra" hallgatóit, hogy szavazzanak őrá. Strachte szerint a mecseteknek és a minareteknek nincs helyük Ausztriában. A testüket teljesen elfedő, burkába öltözött muzulmán asszonyokat női nindzsáknak csúfolta.

A baloldali tüntetők tiltakozásul török zászlókat lengettek, és Le az FPÖ-vel!, Le Strachéval! jelszavakat skandáltak.