Tanúként hallgatták ki Markó Bélát

Vágólapra másolva!
Tanúként hallgatták ki hétfőn Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét a stratégiai privatizálások ügyében. Az ügy első számú gyanúsítottja Codrut Seres volt román gazdasági miniszter, akiről azt feltételezik, hogy külföldi cégeknek bizalmas adatokat szolgáltatott a romániai energetikai cégek privatizációjáról.
Vágólapra másolva!

Tanúként hallgatta ki hétfőn a román szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály (DIICOT) Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét a stratégiai privatizálások ügyében - írta a Krónika című kolozsvári napilap internetes oldalán kedden.

Markó Bélát azon kormányrendelet kapcsán hallgatták ki, amely még Codrut Seres gazdasági minisztersége idején, 2005-ben került a kormány elé. Az ügy első számú gyanúsítottja maga Seres, a volt miniszter, aki a kormányrendeletet előterjesztette. Seresről azt feltételezik, hogy bizalmas adatokat játszott át külföldi cégeknek a romániai energetikai cégek privatizációjáról, ezáltal veszélyeztette a nemzetbiztonságot.

Markó Béla a kihallgatást követően közölte: csupán tanúként idézték be a kérdéses ügyben. "Akkoriban én is a kormány tagja voltam, és én vezettem a kormányülést. Én magam sem értettem egyet a rendelettel, így azt végül nem fogadtuk el" - mondta az RMDSZ elnöke, majd hozzátette, hogy a szóban forgó időszakban több kormányrendelet elfogadását is elhalasztották. "Miniszterelnök-helyettesként én vezettem a kormányülést, amelyen elvetettük a rendelet tervezetét, mivel nem felelt meg bizonyos követelményeknek, és kételyek merültek föl vele kapcsolatosan" - mondta Markó.

Az ügyben korábban szintén tanúként hallgatták ki Bogdan Olteanut, a képviselőház elnökét és Vasile Blaga volt belügyminisztert is.