[origo] nagyvilág>
Fico nacionalista mozgalomnak minősítette a Fideszt
MTI|[origo]|2008. 10. 01., 11:40|Utolsó módosítás:2008. 10. 01., 11:54|"Nacionalista mozgalomnak" nevezte a Fideszt Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki szerint egy jobboldali kormányváltás esetén a NATO beavatkozására is szükség lehet a Magyarország és Szlovákia közötti konfliktus megakadályozására. Fico egy német lapinterjúban arról is beszélt, hogy "Gyurcsány urat bárhol és bármikor" kész fogadni, illetve hogy továbbra is kitart a Benes-dekrétumok mellett.

A NATO-ban és az EU-ban bízik
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"Kész vagyok Gyurcsány urat bárhol és bármikor fogadni, és mindenről beszélni vele" - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, akivel szerdán közölt interjút a Die Welt című német konzervatív napilap. Az interjúban, amely "A szlovákok problémája a magyar jobboldallal" címmel futott, Fico a magyar jobboldalt kritizálta, és védelmébe vette a múltban sokszor támadott, a szlovák parlament által mégis sérthetetlennek nyilvánított Benes-dekrétumokat.
Az interjú bevezetőjében az újság megállapította: két és fél évvel hivatalba lépése után Szlovákia szociáldemokrata miniszterelnöke külpolitikai téren saját feje után megy, és ez vonatkozik a szomszédos Magyarországgal való bonyolult viszonyra is. Szélsőjobboldali koalíciós partnerének nacionalista hangjai újra és újra megakadályozzák a Budapesthez való közeledést - írja a német lap.
A Benes-dekrétumokkal kapcsolatban a Die Welt azt tudakolta Ficótól, hogy miért nem tud Szlovákia a németekhez hasonlóan a magyaroktól is bocsánatot kérni az őket ért jogtalanságokért. Válaszában Fico azt mondta, hogy a szlovák-magyar viszonyt nem lehet csak az 1940-es évek szemszögéből vizsgálni. A miniszterelnök a két ország történelmét rendkívül bonyolultnak nevezte, és arról beszélt, hogy számára ennél fontosabb, miért nem jön a magyar miniszterelnök hivatalos látogatásra Szlovákiába.
"Mi akadályozza őt ebben?" - kérdezte Fico az iterjúban, hozzátéve: "Nagyon jó és fontos kétoldalú dokumentumot írtunk alá a közös múltról és a közös jövőről, s ezt új területekre szeretnénk kiterjeszteni."
Nacionalista mozgalom és NATO-beavatkozás
A lapnak arra a kérdésére, hogy a Gyurcsánynak szóló "szívélyes meghívás" vajon érvényes-e egy esetleges új magyar miniszterelnök, például Orbán Viktor számára is, Fico kifejtette: "Hogy kit választanak meg, az a magyarok dolga, mi nem avatkozunk bele." Ugyanakkor hozzátette, észleli "a Fidesz magyar nacionalista mozgalom rendkívüli aktivitását", amely szerinte a szlovákiai magyar kisebbség státusát is érinti, és a két ország kapcsolatait bonyolíthatja.
"Remélem, Orbán úr más politikát folytat majd, amennyiben miniszterelnökké választanák. Bízom az Európai Unióban és a NATO-ban, amelyek megelőző céllal beavatkozhatnak, hogy ezáltal el lehessen kerülni egy konfliktust" - tette hozzá a szlovák miniszterelnök.
Az interjúban Fico egyébként visszatért a Benes-dekrétumokra, és kifejtette: "Ezek a dekrétumok a szlovák jogrend elválaszthatatlan alkotórészét képezik, abban a formában, ahogy a II. világháború után elfogadták azokat. Nem tudom elképzelni, hogy mindezt bármikor is másként szemléljük." A Benes-dekrétumokban a második világháború után többek között az akkori Csehszlovákia területén élő nem szláv nyelvű etnikumok, azaz a németek és a magyarok kollektív bűnösségének elvét fogalmazták meg.
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Lázadások kezdődnek az európai megszorítások ellen?
Egész Európa számára komoly következményekkel járhat a francia elnökválasztás, amelyet a németek által erőltetett megszorítási politikát ellenző Francois Hollande nyert ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?