Triplázna New York polgármestere

Vágólapra másolva!
Annak ellenére a posztján akar maradni a második mandátumának vége felé járó New York-i polgármester, Michael Bloomberg, hogy egy szabály tiltja a háromszoros újraválasztást. A népszerű polgármester arra hivatkozik, hogy a pénzügyi válság miatt továbbra is rá van szükség.
Vágólapra másolva!

Michael Bloomberg csütörtökön bejelentette, hogy harmadszor is indulna New York polgármesteri címéért, és arra kéri a városi tanácsot, hogy oldja fel az ennek akadályát jelentő, kétmandátumos tilalmat. Az újabb négy évre pályázó Bloomberg az amerikai pénzügyi válság példátlan kihívására hivatkozik, mert szerinte a krízis egy üzletemberi észjárású vezetőt igényel, és ő rendelkezik megfelelő tapasztalattal ahhoz, hogy megküzdjön a pénzügyi zavarokkal.

Bloomberg elmondta, ha a városi tanács módosít a két egymás utáni mandátumot engedélyező korlátozáson, akkor New York lakossága eldöntheti, megérdemel-e egy újabb négyéves időszakot. A politikus a felmérések szerint továbbra is népszerű, a közvélemény jelentős része azonban azt gondolja, hogy a nagyváros élére senkit ne lehessen megválasztani harmadik periódusra. Bloomberg második mandátuma idén év végén jár le.

A legnagyobb amerikai város élén eddig összesen három ember tudott három perióduson át polgármester maradni: Fiorello La Guardia, Robert F. Wagner, valamint Edward L. Koch. A harmadik mandátum megszerzése Rudolph Giulianinak sem sikerült, aki a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után, a mostanihoz hasonló rendkívüli helyzetben szintén arra hivatkozott, hogy a nagy válság kezeléséhez folytonosságra és tapasztalatra van szükség.

Bloomberg harmadik mandátumát, illetve a törvényi tilalom megszüntetését támogatja a The New York Times is. A liberális lap korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a tilalmat csak egy referendummal a választók oldhatják fel, a héten azonban már azt írták: a törvény módosítása a városi tanács által nem annyira kényelmetlen, mint a törvény megtartása.