Slota nyomorultnak nevezte Göncz Kingát

Vágólapra másolva!
Sértő megjegyzéseket tett vasárnap a magyarellenes kirohanásairól ismert szlovák politikus, Ján Slota Göncz Kinga magyar külügyminiszterre. A szlovák koalíciós párt, az SNS vezetője szerint Göncz "egy kócos asszony, egy nyomorult fenyegetőzik, és tesz fel kérdéseket a szlovák kormányfőnek".
Vágólapra másolva!

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője vasárnap ismét "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kinga magyar külügyminisztert. Ezt a megjegyzését kiegészítette azzal, hogy Göncz Kinga "nyomorult" is.

A Robert Fico kormányához tartozó, magyarellenes kirohanásairól ismert politikus monumentális kettős keresztet állított, ez alatt állva mondta el: "Nem engedünk a déli szomszédjaink felől ránk nehezedő budapesti nyomásnak: egy kócos asszony, egy nyomorult fenyegetőzik itt, és tesz fel kérdéseket annak a szlovák kormányfőnek, akinek még cipője sarkáig sem ér fel. A szlovák nemzettel szemben ezt senki nem engedheti meg magának" - idézte a TASR hírügynökség Slotát.

Slota vasárnap a Sáros megyei szlovák falu, Pavlovce (Kapipálvágása) mellett avatta fel a sorban már sokadik, a keleti végeken pedig a hetedik kettős keresztet. A rendezvényen kijelentette: a jövőben a legtöbb monumentális szlovák nemzeti jelkép az ország déli sávjában, a közel hétszáz kilométer hosszúságú magyar határ mentén áll majd. Mégpedig azért, hogy a Magyarországról érkezők "tudomásul vegyék: nem a Felvidéken, hanem Szlovákiában vannak".

"A szlovák nemzetnek semmi baja a magyar nemzettel, a szlovák politikusoknak sincs ellenükre a magyar nemzet. Nekünk egyszerűen csak nem tetszik a magyar politikai hatalom hozzáállása, az, ahogy hozzánk viszonyulnak. Ezt egyszerűen nem engedhetik meg maguknak" - idézte tovább Slotát a TASR tudósítója a helyszínről.

Slota már idén júniusban is "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kingát, aki szerinte "többet törődhetne a külsejével". Slota akkor azért szidta így a magyar külügyminisztert, mert szerinte pártját, az SNS-t a Magyar Gárdával hasonlította össze.

A magyar Külügyminisztérium mint ahogy korábban, úgy most sem kívánja kommentálni Ján Slota megjegyzéseit - mondta Kohári Lajos, a tárca helyettes szóvivője az MTI-nek. Hozzátette, hogy korábban Göncz Kinga maga is jelezte, hogy a személyét illető megjegyzéseket nem hajlandó kommentálni, a minisztérium pedig ehhez tartja magát.