Száznegyvennel száguldott Haider kocsija

Vágólapra másolva!
A megengedett 70 helyett 142 kilométeres sebességgel száguldott a szombaton halálos balesetet szenvedett Jörg Haider kocsija. A politikus Volkswagenje műszakilag rendben volt, valószínűsíthető, hogy gyorshajtás okozta a tragédiát.
Vágólapra másolva!

Kétszeresen túllépte a szerencsétlenség helyszínén megengedett sebességet Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró, aki a hét végén halálos kimenetelű balesetet szenvedett szolgálati gépkocsijával. Gottfried Kranz, a klagenfurti ügyészség vezetője vasárnap közölte, hogy a politikus a baleset pillanatában óránkénti 142 kilométeres sebességgel száguldott Volkswagen Phaeton típusú autójával, holott azon a szakaszon legföljebb 70 kilométerrel lehet haladni. Az elvégzett vizsgálatok alapján az alig három hónapos, 3200 köbcentiméter lökettérfogatú, hathengeres gépkocsi műszaki állapota kifogástalan volt, a sebességet a digitális mérőműszer segítségével tudták rekonstruálni.

A szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedtté vált, ugyanakkor markáns, a hagyományos politizálással szakító és az egyszerű emberek körében roppant népszerű jobboldali-populista Haider, aki a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke is volt, szombat hajnalban vesztette életét. A tartományi székvárostól délre, Lambichl településen egy előzés után autója hirtelen megcsúszott, és letért az úttestről. Először egy jelzőtáblának ütközött - mint utólag kiderült: azon volt feltüntetve a sebességkorlátozás -, majd az úttal párhuzamosan futó kerítés betonoszlopának csapódott, és lekaszált egy vízcsapot. Utána többször megpördült, végül a kerekein nyugodva megállt.

Az ügyészség képviselőinek szavai arra engednek következtetni, hogy a szakértői vélemények szerint a balesetet gyorshajtás okozta. Ugyanakkor egyéb körülmények is hozzájárulhattak a tragédia bekövetkezéséhez, a fáradtságot, a pillanatnyi figyelemkihagyást is beleértve. Az ORF rádió szerint szombat hajnalban időnként ködfoltok képződtek azon a vidéken, nehezítve a látási viszonyokat. A helyszínen ráadásul éppen mostanában festették át a sávbeosztásokat, nagy sebességnél a kormány hirtelen, reflexszerű félrerántása előidézhette a kicsúszást.

Az 58 éves politikus olyan súlyosan megsérült a fején és a mellkasán, hogy röviddel később, a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Az elvégzett orvosi vizsgálatok szerint a gerince is eltört, bal karja pedig levált a törzséről. Az előzetes, vasárnapra elkészített boncolási jegyzőkönyvben az áll, hogy több sérülése is végzetes következményekkel járt, nem volt esélye az életben maradásra.

Jörg Haider nős volt, két felnőtt lányt hagyott maga után. Egyedül ült a gépkocsiban: éppen egy rendezvényről tartott hazafelé, a Medvevölgybe (Bärental), ahol a hét végén ünnepelték volna édesanyja 90. születésnapját.

A BZÖ vezetősége vasárnap délután azt a 27 éves Stefan Petznert választotta meg a párt új elnökének, akit már korábban is Haider kiszemelt utódjaként és bizalmasaként emlegettek, míg a tartományi kormányzói feladatokat a volt elöljáró helyettese, Gerhard Dörfler vette át. Az osztrák állami, kormányzati és pártvezetők megdöbbenésüknek adtak hangot politikustársuk elhunyta miatt, amelynek híre a közvéleményből is megrendülést váltott ki.

Tavaly csaknem hétszázan haltak meg az ausztriai utakon. Több mint egyharmaduk azért, mert nem a megfelelő sebességgel haladt.