[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport Európai Unió Kína háborús bűnök Fotó
100
90

Kiakadtak a helyiek az első kelet-berlini mecsettől

MTI|2008. 10. 16., 21:29|Utolsó módosítás:2008. 10. 17., 11:27|

Felavatták Kelet-Berlin első mecsetjét, ami ellen a helyi lakosok és a szélsőjobboldal hevesen tiltakozott. A baloldali városvezetés üdvözölte a mecset felépülését, ami szerintük erősíti a vallási toleranciát. A tiltakozók azonban a városrész iszlamizálódásától tartanak.

Forrás: AFP

3,5 millió muszlim él Németországban

KÉPGALÉRIA

JÁTSSZ ONLINE!

A helyi lakosok és a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) híveinek heves tiltakozása mellett, nagyszabású rendőri készültség közepette avatták fel csütörtök este az első muzulmán mecsetet Berlin - az egykori NDK-hoz tartozott - keleti felében. A mecset építésének terve már jóval korábban, 2006-ban  felháborodást és tiltakozást váltott ki a  keleti Pankow-Heinersdorf városrészben. A kezdeményező ugyanis az Ahmadiyya nevű muzulmán közösség volt, amelyet az iszlám világban is sokan fundamentalista törekvésekkel és erőszakos cselekményekkel vádolnak. A tiltakozók emellett azzal érveltek, hogy az Ahmadiyya tagjai csak rendkívül kis számban élnek a városrészben.

Egy korábbi gyárterületen felépült, 12 méter magas minarettel rendelkező mecset avatását ugyanakkor üdvözölte Klaus Wowereit berlini kormányzó polgármester, és az ünnepségen mintegy 300 meghívott vendég vett részt, köztük Wolfgang Thierse parlamenti alelnök.  Üzenetében a szociáldemokrata polgármester hangoztatta a vallási és kulturális tolerancia jelentőségét Berlin számára. Fontosnak nevezte azt, hogy a különböző vallású és származású emberek jobban megismerjék egymást, és felszámolják a kölcsönös előítéleteket.

A mecset felavatása ellen tüntetők azonban Pankow-Heinersdorf  iszlamizálódásának veszélyére figyelmeztettek. Németországban több mint 2600 iszlám imaház található, közülük 206 a minarettel is rendelkező, reprezentatív mecsetek száma. Egyedül Berlin nyugati felében több mint 70 ilyen mecsetet tartanak nyilván, de a keleti országrészben a csütörtök este felavatott Khadidja az első.

A közelmúltban Köln városában a szélsőjobboldal szervezett nagyszabású tüntetést egy a városvezetés által már jóváhagyott mecset megépítése ellen. A tiltakozó megmozdulásra meghívták az európai szélsőjobboldal prominens képviselőit is, a város lakói azonban szolidaritást vállaltak a helyi muzulmánokkal, s megakadályozták a tiltakozó rendezvényt. Az országban mintegy 3,5 milliót tesz ki a muzulmán lakosok száma.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Marco Longari Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
    Forrás: AFP Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
    Forrás: AFP/Sergio Hernandez Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban? Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
    Forrás: AFP Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Halott szavazók, élő sebek A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Mosógép AEG L 87680 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - A-40% fogyasztás, 8 kg. töltet, inverter motor, Silent System Plus, LCD kijelző, centrifuga max.: 1600 ford./perc...
179.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »