Kínai munkásokat raboltak el Szudánban

Vágólapra másolva!
Kilenc kínai munkást raboltak el egy dél-szudáni olajmezőről. A helyi kormány szerint egy lázadó csoport álla az emberrablás mögött, míg diplomaták úgy vélik, helyi törzsek akarnak pénzhez jutni. Kína a legnagyobb külföldi befektető Szudánban.
Vágólapra másolva!

Elraboltak kilenc kínai olajipari munkást Szudán középső részén - közölte vasárnap az afrikai ország kormánya és diplomaták. A kínai nagykövetség szóvivője szerint szombaton hurcolták el az ázsiaiakat a fővárostól, Kartúmtól 700 kilométernyire délnyugatra, Kordofán körzet déli részén egy kisebb olajmezőről, amelyen a kínai CNPC állami olajtársaság által vezetett konzorcium végez feltárást.

Az emberrablók azt üzenték, nagyobb részesedést követelnek a térségben kitermelt kőoolaj eladásából származó bevételekből. Egy helyi tisztségviselő szerint egyszerű zsarolásról van szó. A kartúmi kormány a Kordofánnal szomszédos nyugat-szudáni Dárfúr tartományban aktív egyik lázadószervezetet, az Igazság és Egyenlőség Mozgalmát (JEM) vádolta az akcióval.

A dárfúri lázadók rossz szemmel nézik Kína szudáni jelenlétét, mert, mint mondják, Peking pénzügyi és katonai segítséget nyújt a kartúmi kormánynak. Diplomaták szerint azonban valószínűbb, hogy helyi törzsek állnak a csoportos emberrablás mögött.

Ez a harmadik eset az elmúlt egy évben, hogy külföldi olajipari munkásokat rabolnak el a térségben. Kína a legnagyobb külföldi befektető Szudánban. Az ázsiai ország a vevője a Szudánban kitermelt kőolaj csaknem kétharmadának. A kőolajeladásokból származik az afrikai ország exportbevételeinek 70 százaléka.