Agyonlőttek egy brit segélymunkást Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Kabulban ismeretlen fegyveresek agyonlőttek hétfőn egy brit segélyszervezeti alkalmazottat. Idén már 28 civil szervezeti munkatársat öltek meg Afganisztánban.
Vágólapra másolva!

Motorkerékpáron közlekedő, ismeretlen fegyveresek agyonlőttek hétfőn egy brit állampolgárságú segélyszervezeti alkalmazottat az afganisztáni fővárosban - jelentették be hivatalosan. A brit nagykövetség szerint a nő a Serve Afghanistan nevű brit keresztény, ápoló szervezetnek dolgozott. A tálib lázadók jelentkeztek a gyilkosság elkövetőjeként, és közölték, hogy azért ölték meg a nőt, mert keresztény hittérítő szervezet munkatársa volt.

A tálib lázadók már több segélyszervezeti alkalmazottat megöltek az idén Kabulban, ami korábban nem volt jellemző a fővárosra, főleg az nem, hogy külföldi segélymunkások életét oltsák ki. A civil szervezetek biztonságának megóvására szakosodott Anso nevű ügynökség adatai szerint az idén 146 erőszakcselekményt követtek el civil szervezetek ellen az országban, tavaly egész évben 135-öt. A szervezeteknek az idén 28 alkalmazottját ölték meg, közülük 5 áldozat külföldi volt, 72 alkalmazottat pedig elraboltak. Ezek a gyilkosságok az ország déli és középső részére jellemzőek, itt követik el a tálibok általában is a legtöbb támadást.