Elfogyott a vér Bulgáriában

Vágólapra másolva!
Több bolgár kórházban nem rendelkeznek elegendő vértartalékkal, így egyre többen illegálisan adják el a vérüket. A vérért Szófiában fizetik a legtöbbet, literenként több mint 50 ezer forintot.
Vágólapra másolva!

Virágzik az illegális vérkereskedelem Bulgáriában. Az állami kórházak nem rendelkeznek elegendő tartalékkal, ezért egy liter vér ára a feketepiacon elérheti akár a 200 eurót - 52400 forintot - is. A vér tiltott kereskedelmében orvosok és más kórházi dolgozók is részt vesznek.

Az állami kórházakban a betegektől évek óta igazolást kérnek arról, hogy a hozzátartozóik előzetesen adtak vért. A tervezett műtéteknél a betegnek annyi leadott vért kell igazolnia, amennyi a műtéthez szükséges lehet. A sürgősségi műtéteknél nincs ilyen követelmény.

A nehéz megélhetés miatt többen a vérüket árulják. Szófiában a vér literenkénti feketepiaci ára 200 euró. Más nagyvárosokban, illetve vidéken olcsóbb a vér, 75 euró körül mozog az ára. Az állam fizet ugyan a ritkább vércsoportba tartozó vérért, de a 450 milliliterért kínált 40 euró alatta van a feketepiaci árnak. A vérrel való kereskedés Bulgáriában bűnténynek számít, háromtól öt évig terjedő börtönbüntetés jár érte.