Kína újra tárgyalna a dalai lámával

Vágólapra másolva!
Kína ismét tárgyalni akar a dalai lámával, noha a tibeti vallási vezető már bejelentette, hogy feladta a megegyezést a tibeti autonómiával kapcsolatban. A kínai külügy nem kommentálta a tárgyalások felújítását.
Vágólapra másolva!

Újabb tárgyalási fordulóra készül Kína a dalai láma küldötteivel a közeljövőben - írta szerdán az Új Kína hírügynökség. Az hivatalos kínai média minderről először csupán egymondatos, angol nyelvű hírt tett közzé, majd annyit tett hozzá, hogy az újabb találkozó a tibeti fél kérésére jön létre és a dalai lámának "meg kell ragadnia a kínálkozó alkalmat a pozitív válaszra". A bejelentést a pekingi külügyminisztérium sem kommentálta.

A hír egy nappal azután látott napvilágot, hogy az Indiában működő tibeti emigráns kormány bejelentette: a dalai láma novemberre összehívta a tibeti emigráció képviselőit, hogy megvitassák a Kínával folyó tárgyalások nyomán kialakult helyzetet.

A láma az AP amerikai hírügynökség szerint szombaton úgy nyilatkozott, hogy már nem lát reményt a Kínával való megegyezésre, mivel szerinte a kínai vezetés nem adott kedvező választ kezdeményezéseire, és úgy tűnik, "nem érdekelt a kérdés realista megoldásában". A vallási vezető hozzáállásában hatalmas változást jelent, hogy már nem hisz a a kínai uralom alatt álló Tibet nagyobb autonómiájáról folytatott megbeszélések sikerében.

A kínai kormány, amely az idén tavasszal kezdett tárgyalásokat a dalai láma képviselőivel, azzal vádolja a tibeti vezetőt, hogy valójában Tibet függetlenségének kivívása a célja. Peking a dalai lámát tette felelőssé a márciusi, több száz halálos áldozatot követelő tibeti zavargásokért is.