Magyarország Berlusconija - német portré Gyurcsányról

Vágólapra másolva!
Portrét közölt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökről a Financial Times Deutschland. Az üzleti lap azt írta: a nemzetközi hitel csak az országon segít, rajta nem. A lap szerint a magyar miniszterelnök reményhordozóból elutasított politikussá vált az elmúlt években.
Vágólapra másolva!

Magyarország Berlusconija címmel Gyurcsány Ferencről közölt portrét csütörtökön a Financial Times Deutschland (FTD). A német üzleti napilap azt írta: "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elvesztette a lakosság támogatását. A több mint 20 milliárd eurós gigantikus válsághitel segíthet ugyan nehéz helyzetbe került országán, az ő karrierjén azonban nem."

Az FTD az október 23-i megemlékezések kapcsán megjegyezte, a magyar miniszterelnök mindenre felkészült. Rendőrök százai álltak készenlétben, hogy megakadályozzák az utcai összecsapásokat. Azonban csak füttyszó és pfujolás hangzott el, amikor a miniszterelnök a kommunisták elleni felkelés évfordulóján megjelent az emberek előtt és beszélt hozzájuk. "Időközben az ország egykori reményhordozója Európa egyik legkevésbé kedvelt politikusává vált" - írta a német napilap.

Gyurcsány most nyugodtan fellélegezhet, egy 20 milliárd eurós segélycsomaggal a nemzetközi közösség megóvja Magyarországot a fenyegető összeomlástól, ami a lap szerint nem Gyurcsány érdeme, de megnyugtatja a meggyötört lakosságot.

Amióta a pénzügyi válság elérte Magyarországot, egyetlen nap sem telt el vészjelzések nélkül - olvasható a lapban, amely utal arra, hogy drágák a hitelek és kifogyóban vannak, akárcsak a beruházók, 50 ezer munkahely sorsa pedig bizonytalan. Az FTD ezt követően ismertette a miniszterelnök által bejelentett takarékossági intézkedéseket, amelyek - mint írta - a válsághitel feltételei. "Magyarországnál erősebben Európában csak Izlandot sújtotta a válság" - állította az újság.

A kormányzó szocialista párt 47 éves elnöke - az FTD szerint - előszeretettel mutatkozik a "kelet-európai mintapolitikus" szerepében, George Bush vagy Vlagyimir Putyin oldalán jól érzi magát. Ennek ellenére már 2006 óta úgy tekintenek rá, hogy "megérett a lemondásra " - fogalmazott a lap, amely szerint "a miniszterelnök azzal hencegett, hogy újraválasztásának biztosítása érdekében hazudott az országnak az államháztartás kényes helyzetéről".

Gyurcsány - fogalmazott a lap - minden más, csak nem diplomatikus. Az újság szerint Szaúd-Arábia futballcsapatát a "terroristák" csapataként szidalmazta, és a lap szerint azt is mondta, hogy valamennyi idősödő feleséggel rendelkező férfi fiatalabbat érdemel.

Az újság ezt követően arról írt, hogy Gyurcsány karrierjét a Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetőjeként kezdte, s amikor a vasfüggöny megszűnt, gyorsan a fordulat nyertesévé vált. Hozzátéve: ellenfelei azt állítják, hogy az állami vállalatok privatizálásakor profitált korábbi politikai kapcsolataiból. Az újság szerint máig rejtély, hogy miként tett szert vagyonára.

Bírálói Gyurcsányt a "magyar Berlusconinak" nevezik - állítja a Financial Times Deutschland, de a lap megjegyezte, hogy Berlusconitól eltérően Gyurcsány elvesztette a nép támogatását, amit a világ semmifajta válsághitele sem tud helyreállítani. Ha a választásokat most vasárnap tartanák, a szavazatok alig 20 százalékát kapná - írta a német újság.