Ötórás hajsza után fogtak el egy osztrák bankrablót

Vágólapra másolva!
Több mint ötórás hajsza és két országon keresztüli száguldás után tudták elfogni az osztrák rendőrök csütörtökön azt a bankrablót, aki nemcsak a zsákmányt, hanem túszként a pénzintézet egyik alkalmazottját is magával vitte. Az elrabolt pénz előkerült, és senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Csütörtök reggel Vorarlberg nyugat-ausztriai tartományban, egy feldkircheni bankba nyitás után beállított egy sötét kalapot és napszemüveget viselő férfi. Pisztolyt rántott, és fenyegetően intett, hogy adják oda neki a kasszában lévő pénzt. A két alkalmazott engedelmeskedett. A rabló fogta a 3055 eurónyi - hozzávetőleg 800 ezer forintnyi - zsákmányt, majd váratlanul átkarolta az egyik tisztviselőt, magával rángatta, és arra kényszerítette a túszul ejtett 37 éves nőt, hogy beszálljanak a nő kékszínű Volkswagen Golfjába, amely a közelben parkolt. Ezután elszáguldottak a helyszínről.

A jelenetet a bank egy másik helyiségéből nyomon követték, és riasztották a rendőrséget. Viszonylag jó személyleírást tudtak adni a körülbelül 180 centiméter magas férfiról, ennek ellenére a rendőrök kezdetben még csak tapogatózni sem tudtak, merre vehette az irányt a rabló és foglya.

Végül német rendőrök figyeltek fel a kék Golfra: ugyanis a tettes Münchenen át próbált egér utat nyerni. Onnantól kezdve már észrevétlenül nyomon követték, amerre csak hajtott. A férfi visszatért Ausztriába, és Salzburgon át Felső-Ausztria felé robogott. Üldözését az osztrák rendőrök vették át a német kollégáktól, de közbelépni ők sem mertek, mert veszélyesnek tartották a fegyverest.

Maga a túsz oldotta meg a válságos helyzetet. Közel az alsó-ausztriai tartományi határhoz, az ennsi leágazásnál, az A1-es sztráda pihenőjében sikerült valahogy meggyőznie az őt túszul ejtő férfit, hogy engedje ki a vécére. Ezt az alkalmat használták ki a Cobra-kommandó emberei. Rárontottak a rablóra, és földre teperték.

A férfiről kiderült, hogy 43 éves, boszniai, és nem tud németül, a kihallgatásnál is tolmácsot kellett hozzá hívni. Feltételezések szerint napokon át figyelte a kiszemelt bankot a közeli szállodai szoba ablakából, ahol lakott. A rabláshoz egy Mauser típusú, hangtompítós pisztolyt használt. A zsákmányt megtalálták az autójában, a hajsza során senki sem sérült meg.