Több tucat embert ölt meg sok robbantás Indiában

Vágólapra másolva!
Több mint egytucatnyi robbantást követtek el feltehetően szakadár csoportok az Indiai Asszám álamban csütörtökön. A detonációkban legalább56-an meghaltak.
Vágólapra másolva!

Legalább 56 ember meghalt, 300-an megsebesültek több robbanásban az indiai Asszámban. A televíziós hírradások égbe szálló fekete füstöt, kiégett autók és üszkös roncsok körül gyülekező tömeget mutattak.

A terrorakciókkal kapcsolatban kezdetben ellentmondásos jelentések láttak napvilágot, a helyi hatóságok még a robbantások számát sem tudták biztosan meghatározni. Az állami főváros, Gauháti egyik rendőrségi illetékese szerint csak a városban négy pokolgép lépett működésbe. A CNN kilenc detonációról írt: három Gauhátiban, három Kokradzshar, kettő Barpeta egy pedig Bongaieon körzetben történt.

Az NDTV televízió hírszerzési forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy összesen 18 helyen robbantottak. Huszonöten Gauhátiban vesztették életüket.

A Banglades, Bhután, Mianmar és Kína határai mellett fekvő, Indiához csak egy vékony folyosóval kapcsolódó Asszámban több tucat fegyveres szakadár csoport működik. Egyelőre senki sem vállalta magára a robbantásokat, de a rendőrség az Asszámi Egyesült Felszabadítási Frontot (United Liberation Front of Assam - ULFA) gyanúsítja, amely régóta az állam elszakadásáért harcol. .

Asszámban ebben a hónaban már 47 ember meghalt, amikor fegyveres összetűzések törtek ki a területen őslakos bodók és a betelepülő bangladesiek között - írja a CNN.