Elfoglalták a kormányfő irodáját a lengyel tiltakozók

Vágólapra másolva!
Mintegy 200 szakszervezeti aktivista tört be szerdán a lengyel miniszterelnök irodájába, hogy tárgyalásra kényszerítse a kormányfőt. Az aktivisták a lengyel nyugdíjreform ellen tiltakoztak, amely megfosztja a közalkalmazottakat a korengedményes nyugdíjtól.
Vágólapra másolva!

Radikális lengyel szakszervezetisek nagyobb csoportja a nyugdíjreform elleni tiltakozásul elfoglalta Varsóban a lengyel miniszterelnök képviselői irodáját. A Sierpien 80 (Augusztus 80) szakszervezet mintegy 200 aktivistája nem a kormányfő miniszterelnökként használt hivatalába, hanem a politikust parlamenti képviselőként megillető irodába vette be magát szerdán.

Szóvivőjük útján tudatták, tárgyalni akarnak Donald Tuskkal, akire, ha kell, "egész decemberben" várni fognak. A lengyel kormányfő nem hajlandó találkozni a tiltakozókkal. "Más formája is van a tárgyalásokra való invitálásnak, mint az irodafoglalás" - üzente Donald Tusk Frankfurtból, ahol Jean-Claude Trichet-vel, az Európai Központi Bank elnökével tárgyalt.

A lengyel kormánykoalíció a múlt héten erőltette keresztül a parlamenten a sokat bírált nyugdíjreformot, amelynek következményeként mintegy 750 ezer közalkalmazott, többségében tanárok, vasúti dolgozók elveszítik a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségét. A miniszterelnök a változtatások elfogadása előtt hónapokon át egyeztetett az érdekvédelmi szervezetekkel, de az érintettek többségét nem sikerült meggyőznie.