Abháziába telepítenék a fekete tengeri flottát

Vágólapra másolva!
Tengeri támaszpont létesítéséről tárgyal Abháziával Oroszország. A hivatalosan Grúziához tarozó szakadár köztársaság területen kialakítandó bázis a mostani ukrajnai támaszpontot válthatná ki, a fekete tengeri flotta ugyanis valószínűleg csak 10 évig maradhat az ukrán fennhatóság alatt lévő Krím-félszigeten.
Vágólapra másolva!

Haditengerészeti támaszpont létesítéséről tárgyal Oroszország Abháziával, Grúzia szakadár köztársaságával. Szergej Samba abház külügyminiszter kijelentette, hogy már meg is kezdődtek a tárgyalások.

Előzőleg Vlagyimir Komojedov orosz parlamenti képviselő, az orosz fekete-tengeri flotta volt parancsnoka csütörtökön közölte: Oroszország vizsgálja annak lehetőségét, hogy haditengerészeti támaszpontot létesít Abháziában. Oroszország fekete-tengeri flottája, akárcsak a szovjet időkben, most is az Ukrajnához tartozó Krím-félszigeten állomásozik egy Kijevvel kötött kétoldalú megállapodás alapján. Az egyezmény hatálya 2017-ben lejár, és a jelenlegi ukrán vezetés nem akarja meghosszabbítani a megállapodás hatályát, ezért kell az oroszoknak új támaszpont után nézni.

"Üdvözöljük Oroszországnak azt a javaslatát, hogy támaszpont létesüljön fekete-tengeri flottája számára Abháziában. Mi magunk is javasoltuk, hogy ne csak szárazföldi erejének, hanem haditengerészetének is építsen támaszpontot - mondta Samba, aki szerint Ocsamcsira városa lenne erre a legmegfelelőbb hely.

Az augusztusi orosz-grúz villámháború után Moszkva mindkét grúz szakadár köztársaságot, Abháziát és Dél-Oszétiát is független államnak ismerte el, s olyan döntés született, hogy katonai támaszpontokat hoz létre területükön.