Agyonlőtték az észak-oszét főváros polgármesterét

Vágólapra másolva!
Ismeretlen merénylő végzett Észak-Oszétia fővárosának, Vlagyikavkaznak a polgármesterével, Vitalij Karajevvel. A polgármestert szíven lőtték, amikor reggel kilépett a házából.
Vágólapra másolva!

Gyilkos merénylet áldozatává vált Vitalij Karajev, az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia fővárosa, Vlagyikavkaz polgármestere szerdán reggel. Karajevre akkor nyitottak tüzet, amikor kilépett lakóháza kapuján. Még kórházba szállították, ám ott belehalt sérüléseibe. Sofőrje és testőre csak egyetlen lövést hallott, ez szíven találta a polgármestert.

Tajmuraz Mamszurov észak-oszétiai államfő újságíróknak elmondta: egyelőre semmiféle elképzelés nincs arról, miért ölték meg Karajevet, aki idén februárban lett Észak-Oszétia fővárosának polgármestere.

Az illetékes hatóságok megkezdték a nyomozást: egyfelől keresik a támadót, másfelől a lehetséges indítékot próbálják kideríteni, ezek között szerepel az a lehetőség is, hogy a polgármester hivatali tevékenysége miatt történt a merénylet. A nyomozást ellenőrzése alá vonta az Oroszországi Föderáció legfőbb ügyészsége mellett működő nyomozati bizottság, amely tapasztalt szakértőket küldött ki a helyi szervek munkájának segítésére.