A heroinról és a fűről szavaztak a svájciak

Vágólapra másolva!
Vasárnap népszavazást tartottak Svájcban arról, hogy állandósítsák-e azt a kísérleti programot, amelynek keretében a heroinisták legálisan juthatnak hozzá a szerhez. A többség támogatta a kezdeményezést, viszont abba nem egyeztek bele, hogy törvény engedje meg a kannabisz birtoklását.
Vágólapra másolva!

Népszavazást tartottak Svájcban két, a kábítószerrel kapcsolatos kérdésben. Az egyik kérdés az volt, hogy a heroinisták orvosi receptre legálisan hozzájuthassanak-e a heroinhoz. Ezt vasárnap a szavazók 68 százaléka támogatta, így elfogadták a kezdeményezést: Svájcban már tíz éve folyt egy heroinistákkal kapcsolatos kísérleti program. Ennek keretében a heroinfogyasztók legálisan hozzájuthatnak a kábítószerhez - emlékeztetett a BBC tudósítója.

A program támogatói szerint egyértelműek a pozitív hatások, a heroinisták már nem az utcán és parkokban lövik be magukat, és csökkent a droggal összefüggő bűnözés is. Az ellenzők azonban azt mondták, hogy a program helytelen üzenetet küld a fiataloknak, és a kábítószerfüggők számára is káros.

A szavazás nyomán Svájc válik az első olyan országgá, ahol a kormányzati politika része lesz a heroinhoz való legális hozzáférés.

A másik népszavazási kérdés arról szólt, hogy törvényessé tegyék-e kannabiszfogyasztást. Bár a BBC tudósítója szerint a rendőrség ugyan már most is szemet huny a füvezés felett, a szavazók többsége ezt nem támogatta: a legális füvezésre csak 36,8 százalék szavazott.