A második nyerte a román választást

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki PSD-PC pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot, de a korábban kormányzó, most szintén ellenzékben lévő PD-L szerezte a legtöbb mandátumot a romániai választások végeredménye szerint. A leköszönő miniszterelnök pártja lett a harmadik, de lehet, hogy ő maga nem jut be a parlamentbe. Az RMDSZ 22 képviselői és 9 szenátori helyet szerzett.
Vágólapra másolva!

A 334 tagú képviselőházban 22, míg a 137 tagú szenátusban 9 helyet foglalhat el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az országos választási iroda által kedden délután közölt végleges választási adatok alapján. A magyar szövetség a képviselőjelöltekre leadott szavazatok 6,17, a szenátorjelöltekre leadott voksok esetében pedig 6,39 százalékos eredményt ért el.

A töredékszavazatok visszaosztása után kiderült, a vasárnapi választásokat egy hajszállal a Szociáldemokrata Párt és Konzervatív Párt alkotta koalíció (PSD-PC) nyerte a a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) előtt, utóbbi mégis hárommal több parlamenti helyet szerzett. A PSD-PC képviselőjelöltjei a szavazatok 33,09, szenátorjelöltjei 34,16 százalékát kapták, amivel a képviselőházba 114, a szenátusba 49 képviselőt juttattak. A PD-L, Traian Basescu államfő pártja 32,36, illetve 33,57 százalékot szerzett, amivel 115 képviselőt, illetve 51 szenátort juttatott a parlament két házába.

Harmadik helyen végzett a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Calin Popescu Tariceani miniszterelnök pártja az alsóházban 18,57, a felsőházban pedig 18,74 százalékot, vagyis 65, illetve 28 mandátumot szerezett. A Kolozsváron megjelenő Krónika szerint a választási rendszer sajátosságai miatt bizonytalan, hogy a volt kormányfő bejut-e a parlamentbe. A töredékszavazatokat ugyanis egy másik, Ilfov megyében induló liberális jelölt eredményéhez számítják, aki 18 vokssal többet kapott.

Folytatná együttműködését a PNL és az RMDSZ - erősítették meg a két párt vezetői kedden. Tariceanu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy már tárgyaltak az RMDSZ-szel, és úgy határoztak, hogy folytatják az együttműködést, a kormánykoalíció megalakítására irányuló tárgyalások során végig egyeztetni fognak, és közös álláspontot alakítanak ki. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke is úgy nyilatkozott, hogy folytatnák együttműködésüket a liberálisokkal egy új koalícióban, amennyiben ez lehetséges.

A lap szerint a Központi Választási Irodának 25 óvásról és szavazat-újraszámlálásról kell még döntenie. Az érvénytelen és kitöltetlen szavazólapok ellenőrzését kéri többek közt Eckstein Kovács Péter RMDSZ-es szenátorjelölt, akinek 30 szavazat hiányzott, hogy megszerezze a biztos győzelmet jelentő 50 százalékot. A megyei visszaosztás után Eckstein helyett Szedilek Lenke jutott be a szenátusba. A magyarokon kívül - a kisebbségi kedvezménnyel élve - 18 nem román nemzetiségű képviselő jutott be a képviselőházba.