Hiába reménykedik Obamában Észak-Korea

Vágólapra másolva!
George Bush januári távozásának kivárására játszhat a nukleáris leszereléssel makacskodó Észak-Korea - véli Christopher Hill, az USA észak-koreai főtárgyalója. A diplomata szerint ugyanakkor Obamától sem remélhet majd jobb feltételeket a távol-keleti diktatúra a leszerelés ellenőrzésével kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea a következő amerikai kormánytól sem számíthat jobb feltételekre nukleáris leszerelésének ellenőrzésével kapcsolatban - jelentette ki a távol-keleti ország atomprogramjával foglalkozó amerikai főtárgyaló. Christopher Hill a washingtoni Ázsia Társaság előtt, helyi idő szerint kedden tartott előadásában arról beszélt, hogy a jövőben is legalább olyan szigorúak lesznek az USA feltételei, mint amilyeneket a hivatalából rövidesen távozó George Bush kormánya diktált.

Az észak-koreai nukleáris leszerelésről múlt héten Pekingben rendezett újabb tárgyalási forduló eredmény nélkül ért véget. Hill szerint ezért Phenjant terheli a felelősség, az USA ugyanis csak olyan lépéseket követelt tőlük, amelyek "világszerte bevett" dolognak számítanak. Az észak-koreai delegáció ennek ellenére nem fogadta el az ellenőrzés szabályrendszerének tervezetét.

Az amerikai diplomata szerint nem világos, hogy Phenjan attól tart-e, hogy kínos részletek derülhetnek ki az ellenőrzés során, vagy csak arra vár, hogy a vele szemben mindvégig ellenséges George Bush elnök január 20-án távozzon hivatalából, átadva azt Barack Obama megválasztott demokrata párti elnöknek. "Őszintén szólva meglepődnék, ha (az észak-koreaiak) előnyösebb megállapodást kapnának a következő kormányzattól" - jegyezte meg Hill.

Olajhiánnyal törnék meg az ellenállást

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter az ENSZ New York-i székházában újságíróknak elmondta: a hivatalban lévő washingtoni kormány továbbra is azon munkálkodik, hogy Észak-Korea még Bush távozása előtt írásban kötelezze el magát atomlétesítményei ellenőrzése mellett. A múlt heti tárgyalási kudarc után az Egyesült Államok már bejelentette, hogy felfüggesztették a fűtőolaj-szállításokat Észak-Koreának, amíg Phenjan nem egyezik bele az ellenőrzés szabályrendszerébe.

Észak-Korea egy tavalyi megállapodás alapján egymillió tonna nehézfűtőolajat kap, cserébe a nukleáris leszerelésért. A világtól elzárkózva élő, koldusszegény, éhínségektől szenvedő, kommunista vezetésű ázsiai országnak idén novemberig e mennyiség mintegy felét szállították le.