Már csak egy Franco-szobor maradt Spanyolországban

Vágólapra másolva!
A santanderi önkormányzat eltávolíttatta a helyéről a Pireneusi-félsziget utolsó Franco-szobrát, így az egykori diktátornak már csak egy emlékműve áll, az afrikai Melillában. A spanyolok Franco halála után sokáig nem bolygatták a múltat, de a társadalmat máig megosztja a polgárháború és a diktatúra emléke.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön, 33 évvel az egykori spanyol diktátor halála után eltávolították Francisco Franco tábornok egyik utolsó köztéri szobrát. Az észak-spanyolországi Santander városának központjában álló, több mint háromméteres lovas szobor eltávolításáról a helyi önkormányzat már 2004-ben döntést hozott, de azt csak most hajtották végre. Ez volt Franco tábornok utolsó szobra a Pireneusi-félszigeten, de az afrikai partokon, a Spanyolországhoz tartozó Melillában ál még egy emlékműve.

Jose Luis Rodriguez Zapatero szocialista miniszterelnök kormánya 2007-ben fogadta el azt a törvényt, amely hivatalosan elítélte Franco diktatúráját, és előírta minden, a rendszernek emléket állító szobrot, emléktáblát és szimbólumot el kell távolítani a középületekről. A madridi hatóságok már ezt megelőzően, 2005-ben eltávolítottak egy hasonló szobrot, a várható tiltakozások miatt az éjszaka közepén. Másnap a diktátor mintegy 700 híve tüntetett a szobor helyén.

Franco tábornok az 1936 és 1939 közti véres polgárháborúban ragadta magához a hatalmat, amelyet 1975-ben bekövetkezett haláláig megtartott. Uralma ugyan nem volt a hitleri Németországhoz hasonló totális diktatúra, és az ország a II. világháborúba sem lépett be, a Caudillo - a Vezér - vaskézzel nyomta el politikai ellenfeleit: hatalomra kerülése után, 1940-ben félmillió embert börtönöztek be, 50 ezer embert végeztek ki és tömegek menekültek el az országból.

Halála előtt Franco maga jelölte ki utódjául Bourbon János Károly herceget. Az uralkodó fokozatosan demokratizálta a rendszert. A békés átmenet érdekében Spanyolországban egészen a 2000-es évekig az a hallgatólagos megállapodás volt érvényben, hogy a múltat nem szabad bolygatni. A spanyol társadalmat azonban továbbra is megosztja a Franco-korszak eltérő megítélése.