Már kilenc áldozata van a télapónak öltözött ámokfutónak

Vágólapra másolva!
Kilencre nőtt a Télapónak öltözött amerikai ámokfutó áldozatainak a száma. A volt felesége családjánál lövöldöző férfi felgyújtotta a házat, ezért még mindig nem tudták meghatározni, hány embert lőtt agyon, és hányan égtek benn.
Vágólapra másolva!

Kilencre emelkedett a Mikulásnak öltözött ámokfutó áldozatainak száma, aki Covinában, Los Angeles egyik külvárosában lövöldözött egy karácsony éjjeli partin - közölte a rendőrség. A 45 éves Bruce Jeffrey Pardo válópere miatt feldühödve volt apósa házához ment, és amikor egy nyolcéves kislány ajtót nyitott, a nála lévő dobozból kézifegyvert vett elő, és a kislány arcába lőtt. Ezután válogatás nélkül lövöldözni kezdett a menekülő mintegy 25 vendégre.

A díszcsomagolású dobozban egy házilagos készítésű spray is volt, amivel a férfi gyúlékony folyadékot permetezett szét a házban. A tüzet csak csütörtök reggel sikerült eloltani. A volt feleségnek és a szüleinek nyoma veszett. A hatóságok attól tartanak, hogy maradványaik bennégtek a házban. A Los Angeles-i igazságügyi orvos szakértői intézet szerint a súlyosan összeégett áldozatokat csak a fogazatuk alapján tudják azonosítani.

A rendőrség nem tudta megmondani, hány embert lőtt agyon a támadó, és hányan lettek a lángok áldozatai. A támadás során többen megsérültek. Egy 16 éves lánynak a hátát érte egy lövés, egy nő eltörte a bokáját, amikor kiugrott egy második emeleti ablakból.

A gyanúsított később öngyilkos lett a fivére házában. A rendőrök 10 ezer dollárt és egy repülőjegyet találtak nála. Az általa bérelt kocsiban csőbombát és mintegy 300 töltényt találtak. A pokolgép felrobbant, amikor a tűzszerészek megpróbálták hatástalanítani. A férfi montrose-i házában is találtak pokolgép előállítására alkalmas felszerelést. A férfi nem volt büntetett előéletű, erőszakos cselekményt sem követett el korábban, de a rendőrség szerint feldühítette a múlt héten - alig egyéves házasság után - kimondott válása.