38-an meghaltak egy pakisztáni tűzvészben

Vágólapra másolva!
38-an meghaltak, huszonöten pedig megsérültek a pakisztáni Karacsiban csütörtökön éjjel, miután az egyik nyomornegyedben leszakadt és házak tetejére esett egy felsővezeték.
Vágólapra másolva!

Legalább 38 ember vesztette életét , huszonöt pedig megsérült egy nagy tűzvészben Pakisztán legnagyobb városában, Karacsiban csütörtökön éjjel.

A pakisztáni hatóságok közlése szerint az utóbbi évek egyik legsúlyosabb tüzét az idézte elő, hogy leszakadt és a viskók tetejére esett egy felsővezeték a város egyik nyomortanyáján. Tizenöt gyermek és tizenkét nő is meghalt a tűzben, amely helyi idő szerint éjfél körül tört ki. A sebesültek legalább fele súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A tűzoltók órákig küzdöttek, mire sikerült megfékezniük a lángokat. Helyszíni beszámolók szerint legalább harminc kunyhó égett le, ezekben mintegy kétszáz ember élt. A nyomornegyedet három oldalról is nagy épületek határolták, az egyetlen lehetséges menekülési útvonalat valószínűleg nagyon gyorsan elzárták a lángok. A tűzoltók szerint kétségtelenül a kiutak hiánya miatt halt meg az áldozatok nagy része.

A dél-pakisztáni Karacsiban több mint 12 millió ember él.