Leváltotta a szenátus a korrupt illinois-i kormányzót

2009.01.30. 0:32

Hatalommal való visszaélés miatt elmozdították tisztségéből Rod Blagojevichet, Illinois állam kormányzóját. A politikus, akit többek között korrupcióval és megfenyege- tésekkel is vádolnak, végül az állam szenátusa távolította el, mert önként nem volt hajlandó lemondani.

Alkotmányos vádemelési eljárás keretében elmozdította hivatalából csütörtökön a korrupciós botrányba keveredett Rod Blagojevich kormányzót az amerikai Illinois állam szenátusa. A közép-nyugati állam történetében ez az első alkalom, hogy egy kormányzót ilyen eljárással leváltottak.

Blagojevichet azért távolították el, mert alvilági módszerekre emlékeztető politikai visszaélések gyanújába keveredett. A hatóságok egyebek mellett azzal vádolják, hogy pénzért árulta a Barack Obama elnökké választásával megürült szenátori széket - ezt az FBI által lehallgatott telefonbeszélgetések is igazolják.

A vádpontok között szerepel az is, hogy a kormányzó megpróbálta elmozdítani a Chicago Tribune nevű lap vele szemben kritikus szerkesztőit, és megfenyegetett egy chicagói gyerekkórházat, hogyha nem támogatják őt anyagilag, akkor visszavonja a nekik adott állami támogatást.

Blagojevich tagadta, hogy bármiféle szabálytalanságot vagy törvénysértést követett volna el, és nem volt hajlandó lemondani posztjáról annak ellenére sem, hogy erre pártállástól függetlenül sokan felszólították, köztük Barack Obama is.

Az illinois-i képviselőház január 9-én szavazta meg - 114 igen vokssal 1 nem ellenében - Blagojevich leváltását, és az alsóházi határozat alapján indult hétfőn eljárás a szenátusban. A kormányzó leváltásához a szenátorok kétharmadának egyetértésére, vagyis 40 igen szavazatra volt szükség; Blagojevich alkotmányos elmozdítására mind az 59 szenátor igennel voksolt.

Illinois állam szenátusa a most lefolytatott peres eljárás során tulajdonképpen esküdtszékké alakult, és a szenátorok esküdtek módjára mondták ki a név szerinti szavazáson: a kormányzó visszaélt hivatali hatalmával, távoznia kell a tisztségéből. Az illionis-i szenátus egy második név szerinti szavazáson arról is döntött, hogy Blagojevich a jövőben nem vállalhat közhivatalt.

Rod Blagojevich az eljárás végén elmondott 45 perces beszédében is ártatlanságát hangoztatta. "Semmi rosszat nem tettem (...) nem vallhatok be valamit, amit nem követtem el" - mondta.

(Blagojevich visszaéléseiről és a körülötte támadt botrányokról az [origo] korábban részletes portréban foglalkozott, amelyet ITT olvashat.)

KAPCSOLÓDÓ CIKK