Az igaz útra terelné Rómát a holokauszttagadó püspök

Hatalmas vitát váltott ki, sőt, diplomáciai feszülségeket is okozott egy holokauszttagadó katolikus püspök, Richard Williamson visszafogadása a katolikus egyházba. Bár a Vatikán felszólította a gázkamrák létezését tagadó főpapot kijelentéseinek visszavonására, a háttérben valójában az egyház belső vitái, a tradicionalisták és a reformerek küzdelmei állnak.

Williamson a svéd tévében

"Úgy hiszem, nem voltak gázkamrák" - ezekkel a szavakkal robbantott ki egy, a római katolikus egyházat is megosztó botrányt Richard Williamson püspök. Az anglikánnak született, de katolikus hitre tért főpap egy svéd televíziónak adott interjújában beszélt arról, hogy szerinte náci koncentrációs táborokban mindössze 200-300 ezer zsidó halt meg, de azokkal sem gázkamrákban végeztek.

Bár az interjút még 2008 novemberében vették fel, az csak idén január 21-én került adásba. Azon a napon, amikor Giovanni Battista bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa aláírta a rendeletet, amellyel a korábban kiközösített Williamson püspököt és társait visszafogadta az egyházba. Mivel a felvételt Németországban készítették, ahol a holokauszt tagadása bűncselekmény, a regensburgi ügyészség nyomozást indított a püspök ellen.

Bár néhány olasz, az egyházhoz közel álló újság, illetve a Vatikáni Rádió már beszámolt a négy püspök kiközösítésének feloldásárról, a Szentszék hivatalosan csak január 24-én közölte a hírt: Federico Lombardi bíboros, a Vatikán szóvivője a katolikus egyház egységének helyreállításához vezető út egy fontos lépéseként beszélt a döntésről.

Merkel tisztázást vár

Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának azonban egészen másként értékelte Williamson visszafogadását, szerinte az "szinte megfoghatatlan provokáció", az izraeli Nagyrabbinátus pedig megszakított minden kapcsolatot a Vatikánnal. A zsidó szervezetek nyilvános bocsánatkérést várnak XVI. Benedek pápától, illetve azt, hogy vonja vissza a vitatott döntést.

A vitában kedden megszólalt Angela Merkel kancellár is, aki felszólította a katolikus egyházfőt, hogy beszéljen világosan: "Azt hiszem, az már elvi kérdés, ha egy vatikáni döntés azt a benyomást kelti, hogy a holokauszt-tagadás megengedhető". Merkel nyilatkozata nem csak azért példátlan, mert egy szuverén állam vezetőjét, a pápát bírálta (még akkor is, ha németnek született, Josef Ratzinger néven), hanem azért is, mert protestánsként szólt bele a katolikus egyház ügyébe.

XVI. Benedek és Angela Merkel - Két német, két vallás

Bár a Vatikán részéről nyilatkozó Lombardi bíboros az elmúlt napokban többször is hangoztatta, hogy a pápa elítéli az antiszemitizmust és a holokauszt-tagadást, a Szentszék végül meghátrálásra kényszerült. "Williamson püspöknek, ahhoz, hogy beiktassák őt püspöki funkcióiba az egyházon belül, teljesen egyértelműen és nyilvánosan el kell határolódnia a Soára vonatkozó álláspontjától, amelyről a Szentatyának nem volt tudomása, amikor a kiközösítést feloldották" - áll vatikáni államtitkárság szerdán kiadott nyilatkozatában.

Williamson visszafogadása és kijelentései nyomán kialakult vita megosztotta a katolikus egyházat is: Georg Sterzinsky berlini érsek szerint a pápának felül kellene vizsgálnia a döntést, és bocsánatot kell kérnie. Gerhard Ludwig Müller regensburgi püspök ezzel szemben úgy vélte, a pápa a döntés előtt nem tudhatta, hogy Williamson milyen nézeteket vall a holokausztról, és a történteteket egy, a katolikus egyház elleni kampányhoz használják fel.

Müllernél is tovább mentek azok a névtelenül nyilatkozó vallási vezetők, akik a stockholmi Svenska Dagbladet című lapnak azt nyilatkozták, az interjú időzítése nem más, mint egy, a pápának állított csapda. Az interjút készítő újságíró, Ali Fegan alaptalannak nevezte az összeesküvés-elméletet. Szerinte ők csak a Piusz Testvériség egy svéd tagjával akartak interjút készíteni, véletlenül találkoztak Williamsonnal. Az összeesküvés-elméletben hívőket erősíti azonban, hogy a Spiegel című német hetilap már január 19-én, két nappal az interjú sugárzása előtt részletesen beszámolt annak tartalmáról.

Visszatérő szakadárok

Williansont nem holokauszttagadásért közösítette ki az egyház, hanem azért, mert egy, a Szentszék szemében szakadár tradicionalista csoporthoz, az 1968-ban alapított - ma mintegy 500 papot és sok tízezer hívőt tömörítő - X. Szent Piusz Társaságához tartozik (X. Piusz pápa 1903 és 1914 közt uralkodott). Williamsont és három társát az akkor uralkodó pápa, II. János Pál engedélye nélkül szentelte püspökké 1988-ban a csoport alapítója, Marcel Lefebvre érsek, ami a kánonjog szerint kiközösítést von maga után.

A kiközösítés ellen akkor egyetlen ember próbált tenni: Josef Ratzinger a Hittani Kongregáció prefektusaként megkísérelt egyezségre jutni Lefebvre-rel és követőivel, de sikertelenül. A négy püspökké szentelt papot, az érseket és a szertartásban segédkező brazil püspököt, Antonio de Castro Mayert kitaszították az egyházból. Erre Lefebvre úgy reagált, hogy bejelentette, nem ismeri el Róma főségét, szerinte a pápaság tért le az igaz útról.

Lefebvre érsek szerint Róma tért le az útról

A francia szélsőjobboldali Nemzeti Fronttal is jó kapcsolatokat ápoló Lefebvre szerint a római egyház liberális, szabadkőműves - vagyis zsidó - nyomásának engedve vezetett be egy sor, a hagyományokkal összeegyeztethetetlen reformot a II. vatikáni zsinat után. Az érsek bírálta a Szentszéket azért is, amiért VI. Pál pápa uralkodása idején engedményeket tett a kommunista államoknak. (A Vatikán a keleti blokkból elsőként Magyarországgal békült ki, 1964-ben.)

Konzervatív fordulat

A Piusz Testvériség és más, hozzá hasonló tradicionalista csoportok fő sérelme azonban a liturgia megváltoztatása volt: a II. vatikáni zsinat után, 1970-ben VI. Pál új misekönyvet adott ki és tett kötelezővé. Ebben egyrészt nemzeti nyelvű misét írt elő a latin helyett, másrészt elrendelte, hogy a papnak a gyülekezet felé fordulva - tehát az oltárnak háttal - kell bemutatnia a szertartást. Az, hogy a pap a híveknek mutatja be a misét, nem pedig Istennek - ráadásul még értik is, hogy miről beszél - azt hivatott jelezni, hogy az egyház nyitni kíván az emberek felé.

A tradicionalisták azonban nem fogadják el ezt, és továbbra is a korábbi, a tridenti zsinaton jóváhagyott szertartást kívánják követni. Ez a reformer katolikusok szerint ugyan elfordulást jelent a hívektől, de sok helyen - főleg újlatin nyelvet beszélő, erősen vallásos társadalmi csoportokkal rendelkező országokban - sok híve van a hagyományos liturgiának. Még akkor is, ha a misének része az az ima is, amelyben a pap azért könyörög, hogy a zsidók térjenek meg a keresztény hitre.

A konzervatívnak tartott XVI. Benedek pápává választása komoly sikert hozott a liturgikus vitában a tradicionalisták számára. 2007-ben a pápa Summorum Pontificum kezdetű apostoli levelében engedélyezte a régi misekönyv használatát, ha azt a hívők igénylik. A Piusz Társaság akkor úgy reagált, hogy a döntés "elmélyíti hálájukat Benedek pápa iránt, emiatt a nagy lelki adomány miatt" és "örömmel látják, hogy az Egyház így visszakapja liturgikus Hagyományát".

Apostoli levelében XVI. Benedek azt írta, a döntés célja az "egyházon belüli kiengesztelődés", vagyis a szakadás felszámolása. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Piusz Testvériség négy tagjának visszafogadása is. Ráadásul a kiközösítést nem egyszerűen visszavonták, hanem visszamenőleges hatállyal semmisnek nyilvánították. Úgy fogalmaztak, hogy 1988-ban hibás volt a döntés, mert a kánonjog szerint a kiközösítés csak Lefebvre érsekre vonatkozik, az általa felszentelt négy püspök azóta is folyamatosan az egyház tagja maradt.