Kapkodva szórja az ajándékfegyvereket az USA

Vágólapra másolva!
Kézifegyverek tízezreit adományozta az USA Afganisztánnak úgy, hogy fogalma sincs róla, hova kerültek azok - állapította meg az amerikai kormányzati elszámoltatási iroda. Az iroda jelentését csütörtökön tárgyalja az amerikai kongresszus egyik bizottsága. A jelentés kitér 135 ezer további rosszul nyilvántartott adományfegyverre, amelyből a New York Times szerint Magyarországra is jutott.
Vágólapra másolva!

Több tízezernyi fegyvert szállított az USA az afgán biztonsági erőknek, ám ezek útját nem követték nyomon megfelelően, így nagy a kockázata, hogy a szállítmányok rossz kezekbe kerültek - állítja egy jelentés, amelyről csütörtökön tárgyal egy amerikai kongresszusi bizottság. A jelentést az amerikai kormányzati elszámoltatási iroda készítette.

Az iroda azt állítja, hogy körülbelül 87 ezer puska, pisztoly, aknavető és más fegyver nyilvántartását vezették hanyagul az ezzel megbízott amerikai tisztek. Ez harmada az USA által az afgán hadseregnek és rendőrségnek 2004 és 2008 decembere között küldött kézifegyvereknek. Ráadásul további 135 ezer darab - összesen 21 országnak, köztük Magyarországnak, Egyiptomnak, Szlovéniának és Romániának - adományba adott kézifegyverről sem vezettek megfelelő nyilvántartást.

A jelentés szerint az afgán biztonsági előírások annyira hiányosak, hogy nagy a kockázata a fegyverek eltűnésének. A jelentést egy kongresszusi képviselő adta át New York Timesnak. Az iroda csak csekély számú eltűnt, elsikkasztott vagy ellopott fegyvert talált, ám a jelentés készítői szerint ez a szám az afgán hadsereg és rendőrség létszámának tervezett jelentős növelésével nagyon megemelkedhet, ha nem javítanak a jelenlegi gyakorlaton.

A szövetséges fegyveres erőket gyakran kapkodva fegyverezték fel az amerikaiak, Irakban például 190 ezer pisztoly és automata fegyvernek veszett nyoma 2004 és 2005 között. Egészen 2008 nyaráig még azt a fáradtságot sem vették, hogy feljegyezzék az átadott 46 ezer fegyver gyári számát. További 41 ezer fegyver gyári számát ugyan már feljegyezték, ám az amerikai illetékeseknek fogalmuk sincs arról, hogy hova is kerültek ezek - derül ki az Afganisztánról szóló jelentésből.

Kiderült az is, hogy az amerikaiak még saját előírásaikat sem követik: hivatalosan csak akkor adhatnának át fegyvereket, ha biztonsággal követhetnék azok útját. Ehhez képest nem zavarta őket az afgán fegyverraktárak gyenge őrzése és a mindent átható korrupció - olvasható a New York Timesban.