Clinton fellépne az emberi jogokért Ázsiában

Vágólapra másolva!
A külügyminiszterként első külföldi útjára Ázsiába készülő Hillary Clinton kijelentette, hogy fellép az emberi jogok védelmében. Az új miniszter Kínát, Észak-Koreát és Mianmart is megnevezte, mint ahol szükség van a javulásra.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok fellép annak érdekében, hogy nagyobb mértékben tartsák tiszteletben az emberi jogokat Kínában, Észak-Koreában és Mianmarban - közölte Hillary Clinton külügyminiszter pénteken Washingtonban.

Az első külföldi újára, Ázsiába készülő miniszter azt mondta: Washington olyan párbeszédre törekszik, amely az emberi jogokat tiszteletben tartó világ megteremtését célozza.

Clinton közölte, egyebek mellett arra gondol, hogy Észak-Korea népe szabadon megválaszthassa vezetőit, továbbá Tibet népe és minden kínai az üldözéstől való félelem nélkül élvezhesse a vallásszabadságot.