Vágólapra másolva!
Richard Williamson brit katolikus püspök megkövette azokat, akiket megsértett holokauszttagadó kijelentéseivel. A püspök egy svéd televízióinterjúban tagadta a gázkamrák létét a náci haláltáborokban.
Vágólapra másolva!

Bocsánatot kért Richard Williamson brit katolikus püspök mindazoktól, akiket megsértett a holokausztot tagadó kijelentéseivel. A bocsánatkérést az a levél tartalmazza, amelyet a püspök a Vatikánnak írt, és amelyet a Zenit katolikus ügynökség hozott nyilvánosságra csütörtökön Rómában.

Williamson a dokumentumban sajnálkozását fejezi ki a "fájdalom" miatt, amelyet "mindenekelőtt az Egyháznak, ám emellett a III. Birodalom idején igazságtalanságot elszenvedő áldozatok rokonainak, illetve a túlélőknek" okozott. Saját korábbi kijelentéseit azzal magyarázta, hogy ő nem történész. "Isten előtt bocsánatot kérek mindazoktól, akik őszintén felháborodtak azon, amiket mondtam" - írta a levélben.

Williamson nagy botrányt keltett a svéd televíziónak adott egyik interjújával, amelyben tagadta a gázkamrák létét a náci haláltáborokban, és igyekezett kicsinyíteni a holokauszt mértékét. Az eset súlyát növelte, hogy az interjút éppen akkor tették közzé, amikor XVI. Benedek pápa visszavonta a Szent X. Pius Testvériség néhány püspökének, köztük Williamsonnak 1988-ban történt kiközösítését a római katolikus egyházból. A püspököket azért közösítették ki, mert nem ismerték el a II. vatikáni zsinat valamennyi határozatát.

Williamsont a Szent X. Pius Testvériség és a Vatikán is felszólította, hogy vonja vissza holokauszttagadó kijelentéseit. A püspök a hónap elejéig egy papnevelő intézetet vezetett Buenos Aires közelében, de az argentin hatóságok a botrány nyomán távozásra szólították fel, azzal a fenyegetéssel, hogy ha önként nem hagyja el az országot, akkor kitoloncolják. Végül a püspök szerdán visszatért hazájába, Nagy-Britanniába: itt nem büntethető a holokauszt tagadása.